Extrém lányok erős reflektorfényben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Wikipédia meghatározása szerint extrémnek azon sportágakat nevezzük, amelyek különösen veszélyesek: sebesség, magasság, mélység, az emberi határokat feszegető fizikai és mentális igénybevétel, speciális felszerelések. A Vanka Regule feszten sétálva azonban egy másik jellegzetesség domborodik:

találj ki valami hülyeséget, aztán győzd meg a többieket, hogy nekik is jó lesz, ha együtt megpróbáljátok!

És tényleg jó mindenkinek. Olyan ez, mint a mikrofonfej, kár kutatni, kinek az ötlete volt, és vajon mivel vette rá a többieket.

Feszíts ki egy hevedert a sutivani öböl két pontja között, és nézzük meg, kinek sikerül átsétálnia a víz fölött (alias slackline). Építs egy ugratót a móló végére, aztán döntsük el, ki csinálja a legszebb szaltót biciklivel, mielőtt a tengerbe zuhan (optimális esetben diszkrét távolságra a biciklitől).

A versenyzők többsége fiú, de lányok is akadnak a nevezők között. Kemény csajok. Ahogy a fiúk, több számot is próbálnak: ugyanazokat az arcokat látom BMX-en, mászófalon, slackline-on. Falmászásban jók (bár kimértebben csobbanak az eszköz tetejéről a vízbe), a biciklin láthatóan lassabbak,
a BMX-es vízbe szaltót nem vállalják, a slackline-on viszont csúnyán lenyomják a srácokat a tenger fölött egyensúlyozva.

Egy extrémsport-fesztivál előnyei

A Vanka Regulét a sutivani Steka szervezi. Az ő számlájára írhatjuk, hogy Brac szigetét nyáron középkorú, mountain bike-os skandináv hölgyek lepik el, akik jelentős súlyfelesleggel próbálnak feltekerni a nem elhanyagolható emelkedőkön, nagyjából harmincöt fokos dalmát hőségben (lásd aktív pihenés). Ez Stekának a biznisz, a fesztivál meg a jutalom.

Egy dalmát extrémsport-fesztivál határozott előnye, hogy az ember nem a lelátó–vécé–büfé háromszögben bolyong, hanem az öböl, a tengerparti sétány és a pálmasor által határolt térben. Csomagolt szendvics és virsli helyett kemencében sütött pizza, tengeri herkentyűk, birkasültek, sajttálak, fagyikelyhek között válogathat kedvére. És ha jól pozicionálja magát, egy tengerparti kávézó teraszáról szemlélheti végig, ahogy mások falra másznak, víz alá merülnek, vagy biciklivel a tengerbe ugratnak.

Nincs ráfeszülés az eredményekre, a stoppert kézzel indítják, startpisztoly helyett az enyhén betépett ceremóniamester számol a mikrofonba, amit csak azon esetekben hallani, amikor a feltehetően szintén betépett hangmérnök időben lehalkítja a Prodigyt.

Versengés az van, de öt perccel később már senki sem emlékszik rá, hogy ki nyert meg mit. Az esti számok után tűzpörgető show (egy hajón előadva) meg originális „fisherman-reggae”, amelynek jelentős részét az énekes – alkalmazkodva a fesztivál elvárásaihoz – egy lámpaoszlop tetejéről prezentálja.

Meglepett turisták extrém eszközökkel

Amikor épp nincs verseny, az eszközöket bárki használhatja. Napközben vállalkozó kedvű turisták küzdenek a negatív falon. A pálmasor végén, a parkban figyelni kell a pofára eséssel, mert a fák közé gondos kezek tucatnyi slackline-t feszítettek mindenféle magasságban. Gyerekek, nyaraló apukák és anyukák próbálkoznak a hevedereken, néhányan nem is reménytelenül, de azért jobb, ha két sziklaszirt közé feszítve egyelőre nem próbálják.

Egy sziget teljesen más világ. Nincs belépő, és nincs biztonsági őr sem. Bárki felmászhat a méretes halászhajókra, hogy a hajóhídról szemlélje az eseményeket dobozos sörrel a kezében. A kutyák is, mert kutyák vannak itt összevissza… a miénk is itt kolbászol valahol. Nem aggódik senki, hogy megfújod az izzót a reflektorból… mondom, ez egy sziget.

Nem klasszikus sportesemény buzgó szövetségi tagokkal, serlegekkel és unalmas betétműsorokkal, hanem egy extrémsport-fesztivál, ahol nagyjából mindenki azt csinál, amit akar. A versenyzők is simán legurítanak egy sört, vagy illegális esetben elszívnak valamit a válogató és a döntő között. Vagy az események után, a szabadtéri extrémsport-filmfesztiválon punnyadva.

Egy hétig tart, és az a jó benne, hogy nem sportesemény, hanem csak laza létezés. Játék – némi kihívással. Vagy az már extrém?

Vanka Regule – Out of Order
(jelentése itt: a határokon/szabályokon túl)

Helyszín: Sutivan és környéke, Brac sziget, Horvátország

Néhány érdekesebb versenyszám:

Brutaljump – ez az, amikor biciklivel szaltózol a mólóról a tengerbe
Dirt Bike Cross Contest – biciklisfutam zora terepen, közben illik nem vigyázni egymásra
Slackline Contest – keresztül az öblön egyetlen hevederen egyensúlyozva
Freeride Bike Dual – bringával a pálmasoron, ugratókon és libikókákon át
Deep Water Speed Climbing – mászás negatív falon a tenger felett

Vanka Regule – a fesztivál honlapja
Vanka Regule – fotóalbum művészi extrémsport-képekkel

Fókuszban az extrém sportok – további cikkek a témában itt!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.