Az élő nyúl nem trendi ajándék
Tavaly is felhívtuk a szülők figyelmét arra, hogy hány szerencsétlen nyuszi esik áldozatul a húsvétnak.
Tavaly is felhívtuk a szülők figyelmét arra, hogy hány szerencsétlen nyuszi esik áldozatul a húsvétnak.
Harmadszor vettem részt óvodai anyák napi műsoron, ezúttal előre készültem: nem festettem ki a szemem.
Közeleg a húsvét, talán már ott sorakoznak a tojások a hűtőben és várják, hogy apró kezek dekorálják őket.
Az emberek alapvetően két csoportra oszlanak.
Persze, de máshol is, sőt, ha nem megyünk sehová ezen a hosszú hétvégén, az is nagyszerű lehet, de hát jó dolog megfuttatni a gyereket a fűben.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mikulás, aki hetekig törte a fejét, mivel is ajándékozhatná meg a Poronty olvasóit.
Tulajdonképpen idén már majdnem minden jól kezdődött.
Soha nem tudtam igazából megfogalmazni, hogy miért van bennem a szülinapi zsúrokkal kapcsolatban egy szög.
A következő két héten húsvéti receptgyűjteményem darabjait osztom meg veletek.
Feltérképeztük, idén tavasszal milyen újdonságok és izgalmas gyerekkönyvek kaphatók a piacon.
Azt, hogy mikor lesz húsvét, a legtöbben a naptár böngészése után tudják csak megmondani, ugyanis nem olyan triviális, mint a többi ünnepünk.
Jövőre már december elején becsomagolva állnak majd az ajándékok.