Ha magányosak vagyunk, a legrosszabb, amit tehetünk, hogy otthon kuksolunk. Ne várjunk arra, hogy valaki elhívjon moziba vagy máshová – és az a legjobb, ha nem is ilyen hagyományos programokban gondolkodunk: van egy tevékenység, ami minden mozinál jobban oldja a magányosságot.
Két fehér harmincas nő egy budapesti kávézóban arról beszélget, hogyan váltsák meg a világot. Végül két zsák adományként szolgáló játékkal a csomagtartóban elindulnak a fővárostól 210 km-re fekvő festői szépségű, ám szegénységgel küzdő faluba, a borsodi Perére. Hogy sült el a dolog? Mi történt a következő öt évben, egészen napjainkig? Minderről az InDaHouse egyik alapítóját, Benkő Fruzsinát kérdeztük.
Még mindig nem értik egészen a középiskolások, hogy miért kell ötven órát közösségi munkára áldozni az életükből ahhoz, hogy leérettségizhessenek. Ez persze nem is olyan nagy csoda, ha azt nézzük, hogy sem őket, de még a felkészítő tanárokat sem készítik fel a feladatra. Ennek ellenére a gyerekek fele jól elvan az önkénteskedéssel, igaz, még mindig sokan érzik úgy, hogy az egész időpocsékolás, és csak ötödük gondolja, hogy a közösségi munkával egy szép hagyomány indult el az életükben.
A hosszú utat és a táborbeli életet megkönnyítő használati tárgyakat lehet vásárolni a jótékonysági szervezet által tető alá hozott kezdeményezés segítségével.
„A sprint azért is jó, mert a felső lábizmokat erősíti, és rohamos fejlődés idézhető elő vele néhány héten belül.” Önkéntes futóink a negyedik héten már háromszor harminc percet futottak. Ancsa a balatonszepezdi sprint áldásos hatásairól írt, Zsófi kihívása egy emelkedős, floridai híd meghódítása volt, Erikáé pedig az, hogy bírja a böszörményi futóút egyhangúságát. Nő a pályán, 4. rész.
Dobogó szívvel lépek ki az ajtón, hogy találkozzam azzal, ami termeli a boldogsághormonokat a szervezetemben – Ancsa egészen rákattant a futásra, már a randevúhoz hasonlítja. Erika és Zsófi maradt a valóság talaján. Íme önkénteseink utolsó hete a bevetés előtt.
Egy kis apróval nincs megoldva a koldusgyerekek helyzete, de ketten úgy határoztak: valós segítséget nyújtanak Benáresz legifjabb generációjának.
Tasnádi-Sáhy Péter önkéntesként ment ki Delhibe, és bejárta Indiát, illetve rájött, hogy a fergeteges, logikátlan kavalkád kint működőképes. Már könyvet is írt az élményeiről, most pedig egy regényt tervez folytatásként.
„Keményen leizzadtam a Városligetben, ahol kerülgetni kell a fürdőből jövő turistákat, a gyerekeseket; nagyon pezsdítő volt a környezet.” Az ötödik héten az önkéntes futóink közül Erikánál elérkezett a mélypont, amin remélhetőleg túllendül. Zsófi ellenállt egy kísértésnek, Ancsa pedig felfedezte a futás melletti úszás és biciklizés hasznát.
Nyugdíjasok dolgoznának a katasztrófa sugárzó helyszínén. Azt mondják, inkább ők menjenek oda, mint a fiatalok.
2011 az Önkéntesség Európai Éve, ami egyre több embert sarkall arra, hogy nekivágjon a nagyvilágnak és felfedezze azt. Ha ezt úgy fogod fel, mint egy egzotikus kalandot, akkor az út - egy kis sarkítással - nevezhető nyaralásnak is.
2011 az európiai önkéntesség éve, illetve a közelmúltban rendezték meg az I. Afrika Expót - ebből az alkalomból Jaksity Kata műsorvezetővel beszélgettünk afrikai élményeiről. Jaksity szerint kinn van az igazi szabadság, nem zavarja, ha néhány pohár vízben kell mosakodnia, és a hegyi gorillától sem fél már. Interjú.
