Varanasi zsúfolt, színes, szagos izgalmas utcáin tekeregve rengeteg nehéz sorssal találkozik az ember. Sokszor gondot okoz az Indiába utazó nyugati turisták számára hogyan kezeljék a lépten-nyomon felbukkanó koldusok, mélyszegénységben élő utcagyerekek igencsak rámenős közeledését. Magam is jártam arrafelé - egyszerre van jelen a hatalmas nyomor és a végtelen békesség, az emberek arcán pedig egyfajta megmagyarázhatatlan bennső szépség ragyog. Ez a történet szép példa arra, hogyan tud az ember igazán segíteni, mert hogy a kézbe nyomott rúpia nem feltétlenül jó megoldás.
Sokan, akik jobban belelátnak a háttérben húzódó problémákba, azt mondják, ha pénzt adunk a gyerekeknek azzal csak visszaigazolást kapnak, hogy többet nem is kell tenniük. Egy indiai férfi és egy odacsöppent cseh asszony azonban úgy határozott: megpróbálnak tartós és valós segítséget nyújtani Benáresz legifjabb generációjának.
Wertheimer Kinga és Czabán Máté fotósként és fimkészítőkként dogoznak, ám Indiába erdetileg “csak” nyaralni és feltöltődni utaztak, ám megérkezvén hamar kiderült: szenvedélyüket és hivatásukat nem hagyhatják otthon épp akkor, mikor a leginspirálóbb közegbe érkeztek meg.
Varanasiban ismerkedtek össze Vicky Dubey-val, aki egykor maga is szegénysorból származó utcagyerek volt. Sok nehézségen ment keresztül, de többre vágyott, és tett is azért, hogy sikerüljön megvalósítania az álmait. Lehetőséget kapott, hogy egy kisebb szállodában dolgozhasson takarítóként, itt pedig hamar rájött: ez egy jó lehetőség, hogy elkezdhessen angolul tanulni. Beszélgetni próbált a vendégekkel, és időről időre rögtönzött órákat vett az angolul jobban beszélő kollégáitól is. Hamarosan Vicky is egészen jól megtanulta a nyelvet - legalábbis annyira, hogy elkezdhessen idegenvezetéssel is foglalkozni, így mára már csak ebből keresi a kenyerét.
Szerelem és elhivatottság
A világ legősibb városaként is becézett Varanasi kacskaringós utcáit járva az indiai férfi elmesélte a magyar utazóknak: amint tehette és összegyűlt elég félretett pénze, belevágott a nagy álmába: segíteni más, hozzá hasonló sorsú gyerekeknek. Mivel a saját bőrén tapasztalta, hogy mennyire sokat jelent az angol nyelvtudás, önkéntes alapon gyerekeket toborzott és elkezdte őket tanítani.
Időközben Vicky mellé becsatlakozott segítségnek Katerine Hapalova, aki turistaként érkezett Varanasiba pár napra. Vicky volt az idegenvezetője, mesélt neki az iskoláról, Katerina érdeklődő volt – hiszen nem egyszer dolgozott önkéntesként a világ több országában. Miután pedig személyesen is találkozott a gyerekekkel, nem volt visszaút Csehországba - nem mellesleg mindeközben szerelembe estek egymással.
Ők ketten alkotják a Sunshine Education Society-t - melyet Kinga és Máté is meglátogattak, és elhatározták: fotósorozatot készítenek, és segítenek felhívni a figyelmet az iskola működésére a közösségi média felületein.
Két nap, tizenegy gyerek, végtelen munka
“Akadnak gyerekek mindenféle korosztályból. Van itt olyan négy éves kisfiú , aki eddig még egyetlen szót sem szólt de kíváncsian figyel, és olyan hétéves kislány, aki hennaművésznek készül és már most fantasztikus alkotásokkal a kezén jelenik meg nap mint nap. Már nem csak angolul tanítják a gyerekeket hanem a matek, földrajz, művészeti foglalkozások mellett környezetvédelemre, a természet , az anyaföld tiszteletére is.” – meséli Kinga.
A páros két teljes napot töltött az immáron hivatalosan is non-profit szervezetként regisztrált iskolában. "Csodálatos volt látni, hogy ezek a szerencsés gyerekek kitörhetnek a nyomornegyedek szorításából és esélyt kapnak egy élhetőbb sorsra. Katerina és Vicky nem tanárok, még nincs nagy gyakorlatuk a tanításban de nem is ez a legfontosabb, hanem hogy szeretettel, türelemmel és játékossággal forduljunk a gyerekek felé és ne nyomasszuk őket nagy elvárásokkal." A gyerekek láthatóan nagyon élvezik ezeket a délutáni foglalkozásokat, és főként azt, hogy egy szerető, odaadó, és önzetlen közegben tanulhatnak – magáról az életről.
Mindig elkél a segítség
“A fotósorozat elkészítése mellett ceruzákat, tollakat, füzeteket és papírlapokat vásároltunk az iskolának – ezek ugyanis hiánycikknek számítanak.” – meséli Máté. A segítőkész utazókat tárt karokkal várják, hiszen munka mindig akad: friss céljuk, hogy egy nagyobb épületbe költöztessék az iskolát, valamint hogy Varanasi még szegényebb negyedeiben is elkezdhessenek a gyerekekkel foglalkozni. Ha tehát arrafelé járna, és önkénteskedne egy kicsit, örömmel látják majd. Aki pedig egyelőre nem készül Benáreszbe, másként is segíthet az utcagyerekeken.
