Zene a magzat füleinek
A terhesség alatti zenehallgatás és a babazene jótékony hatásait járja körbe a poszt írója.
A terhesség alatti zenehallgatás és a babazene jótékony hatásait járja körbe a poszt írója.
az orvostudomány és kutatások sora bizonyította, a zene hatással van a gyerekek intelligenciaszintjére, érzelmi fejlődésére, sőt a szívműködésére, vérnyomására és izomtónusára egyaránt.
A gyermekdalok ritmusából fakadó harmonikus, ismétlődő mozgás segíti a gyerekek mozgáskultúrájának fejlődését is. Rékánál azt is sikerült elérni, hogy jóval nyitottabb legyen a világra mint korábban volt.
A Művészetek Palotája előterében karonülő babák gyülekeznek, a ruhatár előtt babakocsik sorakoznak. A jelenet csak első pillantásra tűnik meglepőnek.
Örülj, hogy fiú! Lesz szó katonadolgokról, zenéről és kukiról, és a konklúzióról is, ami valami olyasmi: örülj, hogy fiú. Vagy éppen annak örülj, hogy lány.
A zenével foglalkozó pszichológusok szerint a komolyzene különösen mély rétegeket mozgat meg bennünk, ráadásul érzelmi életünk gazdagításában nyújthat nagy segítséget.
Gibson hétről-hétre egyre nagyobb lesz, mi pedig bébiszittere, Juharszirup jóvoltából ezt közelről nyomon követhetjük...
A Párkák nem csak szórakoztat, de jó alkalom is a komolyzene és a mitológia játékos megközelítésére. Átváltozás, szerelem és cselszövés a Bárkában.
Ömlesztve jönnek Aputól az idiótábbnál-idiótább internetes bugyutaságok a "vicces" képektől a videókig, nem beszélve az ezt-aztán-tényleg-küldd-tovább-típusú mókáktól. A legújabbra rá is klikkeltem.
Ha gyerekünk valamiben tehetséges, arra persze büszkék vagyunk. De mi a helyzet akkor, amikor a gyerek olyan területen tehetséges, amihez mi nem konyítunk. Mondjuk... a zenében. Szerzőnk ebben segíti az eligazodást.
Valahogy úgy teremtették az embert, hogy a női tulajdonságokat nem tudja pótolni más - mondja a színész-énekesnő, aki szerint ez azért az apáknak néha sikerül.