Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Párkák nem csak szórakoztat, de jó alkalom is a komolyzene és a mitológia játékos megközelítésére. Átváltozás, szerelem és cselszövés a Bárkában.
A Bárka Színház bebizonyította, hogy a gyerekek nyelvén is ért: a társulat december 17-én mutatta be Szabó Borbála és Dinyés Dániel Párkák című meseoperáját. A mesét és a mitológiát keverő előadás arra is remek alkalom, hogy a kisebbek a többségük számára szokatlannak számító opera műfajával is megismerkedhessenek.
Jómagam azon szerencsések közé tartozom, akiknek az általános iskola felső tagozatában megadatott, hogy évente legalább 4-szer-5-ször eljussanak az Operába: így még viszonylag korán sikerült magamba szívnom ennek a sokak számára elviselhetetlen, mások számára viszont imádott műfajnak a szeretetét. A Bárka Színház legújabb bemutatójának, a Párkáknak a rendezője, Göttinger Pál maga is hasonló gyerekkori élményekről számol be a színház kiadványában: annak idején hozzá hasonlóan mi is merészek voltunk, és az akkor még kevésbé szigorú biztonsági rendszer könnyedén lehetővé tette, hogy a szünetekben beosonjunk a színészbüfébe, egy-egy énekes öltözőjébe, ahol – ha szerencsénk volt – még autogramot is kaptunk.
Három bajkeverő története operában elmesélve
A Párkák című meseopera megalkotása közben nem titkoltan az is hajtotta a szerzőket, hogy a mai gyerekekhez – akiknek tetemes része még nemigen került közvetlen kapcsolatba ezzel a műfajjal – izgalmas történetbe csomagolva, az ő fülükre kalibrált dallamokkal hozza közelebb az operát. Persze nem egy 4 órás nagyoperát kell elképzelni, egy 40 és egy 30 perces felvonás alatt bőven lezajlik a cselekmény, amelyben Zeusz lányai, az életekről döntő párkák egy kicsit a feje tetejére állítják a világot (beleértve az Alvilágot, az emberek világát és az égi világot), ami persze a végén visszabillen a rendes kerékvágásba.
A Párkák az emberi életfonalak felelősei: a jóságos Klárika/Klóthó (Varjú Olga) fonja őket, feladatkörébe a születés tartozik, Lenke/Lakheszisz (Varga Anikó) sodorja a szálakat, azaz ő szövi tele élményekkel az életet, míg Andika/Atroposz (Spolarics Andrea) a szálak elvágásáért felel, a halált hozza el. Nem is annyira meglepő, hogy a három egészen különböző jellem sohasem ért egyet, ebből kifolyólag pedig előbb-utóbb kész a galiba: az öregasszony, Grüllé gyönyörű, fiatal lánnyá változik, a Hádész Henrik (Gados Béla) üstjében fortyogó ifjú, Küón (Telekes Péter) pedig éppen őt szemeli ki, hogy egy gyilkosság révén megmeneküljön az Alvilágból. Segítőtársul Abu (Kálid Artúr), a profi bérgyilkos szegődik mellé, de közös szerencsétlenkedésük hullák helyett inkább sok nevetést eredményez.
Átváltozás, alakváltás és nyíltszíni izgalom
Zeusz Zoli bácsi (Seress Zoltán) természetesen rögtön szemet vet a megfiatalodott Grüllére, ám mivel csak földi testben környékezheti meg, jó pár szereplő testébe belebújva igyekszik elcsábítani. A pörgős jelenetekkel és izgalmas fordulatokkal teli mese több szempontból is érdemes a figyelemre. Egyrészt, mert a gyerekek – ha csak nagy vonalakban is, de – kapnak némi képet a mitológiai viszonyokról (de egyáltalán nem olyan mértékben, hogy unják is), másrészt pedig az egyes szereplőkhöz kötődő zenei műfajok, dallamok felvillantása segít rávezetni a gyereket, hogy hogyan is működik egy opera. Hogy hogyan tér vissza egy-egy fordulat, ami egy adott szereplő megjelenését jelzi, illetve egy konkrét érzelmet takar.
A színház egyébként olyannyira partnerként tekint a gyerekekre, hogy a bemutató előtti hetekben felhívásban buzdította őket, tervezzenek jelmezeket az előadás szereplőinek, illetve látogassanak el a próbákra. A rengeteg pályamunka közül néhányat a Bárka kávézójában állítottak ki, és dicséretes módon azokat díjazták, amelyek láthatóan gyerekkézből kerültek ki. Az első helyezett Kühn Péter 7 éves létére olyan egyedi és megismételhetetlen alakokat álmodott a rajzlapra, hogy csak egyetérteni tudunk a döntéssel.
A Párkákat bátran ajánljuk azoknak, akik szeretnék gyereküket egy kicsit közelebb vinni a kortárs - ezáltal közvetve pedig a hagyományos - klasszikus zenéhez, és nem félnek megpróbálni. Ez az előadás is bizonyíték arra, hogy ez az egész egyáltalán nem ördögtől való: de nem árt még idejében ráhangolódni.
