Közel 2000 fő jut egy védőnőre: ez a vármegye áll a legrosszabbul
Magyarországon 5350 védőnői állás szerepel a hivatalos nyilvántartásban, ebből 2024-ben 5028 betöltött státuszt tartanak számon.
Magyarországon 5350 védőnői állás szerepel a hivatalos nyilvántartásban, ebből 2024-ben 5028 betöltött státuszt tartanak számon.
2015-ben volt százéves a védőnői szolgálat, ekkor választották be a hungarikumok közé.
Mindannyiunknak vannak emlékei, tapasztalatai, félelmei, sejtései, véleménye, ahogy mindannyiunknak volt pelenkája, plüssmacija és cumija is. Meddig hagyjuk a cumit az aprócska szájban, a plüssmacit vagy alvórongyot a kézben és a pelenkát a popsin? Gyakorló nagymama, többszörös édesanya és több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező védőnő mondja el, mire érdemes figyelni.
Hozzátáplálás-sorozatunk mai részében a védőnők szerepkörét mutatjuk be.
A kisbaba életének második féléve az ételek bevezetéséről, az ízekkel való ismerkedésről szól. A klasszikus vonal képviselői a főzelékek és pürék kanalazását javasolják, míg az igény szerint hozzátáplálók (BLW) már az első pillanattól darabos falatokat adnak a babának.
Ismerőseim elbeszélései és az első saját tapasztalataim megszerzése után egyre biztosabb vagyok abban, hogy a védőnők csak egy régi-régi elképzelés betonba kötött maradványai, afféle jelenkori dinoszauruszok, az egészségügy zsákutcái.
Pár éve Hollandiába jöttünk tanulni a férjemmel.
Abigél beteg.
21.
- Szopik még? - teszi fel a kérdést a védőnőnk, immár talán harmadszor, szinte köszönés helyett, amikor belépünk a szokásos tanácsadásra.- Igen.
34.hét Valaki nem olyan rég azt írta az egyik írásomhoz, hogy úgy látja, elérkeztem a terhességem azon fázisába, amikor már semmi sem tud felizgatni, és fát lehet hasogatni a hátamon.
Palkó, aki hat hónapos korára egyáltalán nem duplázta meg a súlyát, egyéves korára sem fogja megháromszorozni azt.