Szopik még?

Olvasási idő kb. 2 perc

- Szopik még? - teszi fel a kérdést a védőnőnk, immár talán harmadszor, szinte köszönés helyett, amikor belépünk a szokásos tanácsadásra.- Igen.

- Szopik még? - teszi fel a kérdést a védőnőnk, immár talán harmadszor, szinte köszönés helyett, amikor belépünk a szokásos tanácsadásra.
- Igen. – válaszolom kissé halkan. A bizonytalanságom csupán annak szól, hogy egyáltalán bevalljam-e neki, hiszen nagyjából tudom, mi következik.

Elnéző mosoly, majd amikor elkezdünk beszélgetni, rákezd a mondókájára.
- Tudja anyuka, ez teljes mértékben az Ön döntése (- és itt szívem szerint meg is állítanám, igen, köszönöm, én is úgy gondolom -), de azért gondolkodni kéne már az elválasztáson. Ezek a gyerekek képesek ám 2-3 éves korukig is szopni!
Aztán elkezdi magyarázni, miként lehet leszoktatni például az esti szopiról:
- Ölünkbe vesszük a gyereket, mesélünk neki, adunk neki egy kis tejet, jó éjszakát kívánunk, puszi, és akkor szépen el fog aludni.
- Muhahaha!!! – tudom, oltári nagy szemtelenség lenne hangosan felröhögni, így csak magamban teszem. Valószínűleg ezt tenné a kisfiam is, ha elmesélném neki és megértené, hogy akarom ágyba dugni este.

Na, nem mintha az eljárás valami szörnyűség lenne, egyáltalán nem. De ő, aki annak idején koraszülöttként érkezett, (http://velvet.hu/poronty/2007/10/13/benedek_sietve_jott_a_vilagra), akit a széltől is óvtunk, és akiből bár vérbeli Kos-ként veszélyt nem ismerő vagány kiscsávó cseperedett, kismajomként lóg sokszor a szülein, és a mai napig anyja mellén hajlandó csak elaludni. Tudom, baromira elcsesztem, amiért nem tanítottam meg egyedül elaludni, de hát így alakult, így jó neki, majd elmúlik ez az időszak is, ugyanúgy, mint az összes többi. Ez van, anyás a lelkem, az anyja meg gyerekes, mi ez, ha nem szerelem, kérem szépen.

Nőgyógyász, szokásos éves kontroll.
- Hmm, milyen szépek maradtak a mellei… - majdnem belepirulok, hiába, a dokim jó pasi, mégsem értem félre, a megjegyzés csak annak szól, hogy nem lóg a köldökömig a mellem, így szülés után jó pár hónappal sem.
-Még szoptatok… - mondom kissé tétován, csak mert ismerem az ő álláspontját is.

Mert ő bezzeg ismer olyan kismamát, aki még az öt éves gyerekét is szoptatta…. Jesszus, minek néz ez engem, én sem vagyok híve annak, hogy a gyerek cicin lógva menjen oviba, de erőszakkal akkor sem fogom elválasztani a fiamat csak azért, mert volt már egy gyertya a szülinapi tortáján. Szóval szerinte egy éves kor után kifejezetten nem egészséges a szoptatás. Hogy miért, azt sosem firtattam, mert valószínűleg úgysem hinném el neki. Benedek másfél éves.

nyunyóka

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.