Ismerőseim elbeszélései és az első saját tapasztalataim megszerzése után egyre biztosabb vagyok abban, hogy a védőnők csak egy régi-régi elképzelés betonba kötött maradványai, afféle jelenkori dinoszauruszok, az egészségügy zsákutcái.
Ismerőseim elbeszélései és az első saját tapasztalataim megszerzése után egyre biztosabb vagyok abban, hogy a védőnők csak egy régi-régi elképzelés betonba kötött maradványai, afféle jelenkori dinoszauruszok, az egészségügy zsákutcái.
Azt megértem, hogy miért hozták létre ezt a kiszolgáló hálózatot annak idején. Pár száz évvel ezelőtt nem volt szükség tanácsadónőre, bölcsődére, óvodára, a faluban mindenki ismerte egymást, kikérték egymás tanácsát és segítségét, szuper. Aztán kialakult a városi civilizáció, a nők elkezdtek munkahelyekre járni, kellett egy hely, ahová beadják a gyereket, meg kellett egy egészségügyi központ, ahová fordulhatnak a kérdéseikkel, mert a nagymama távol él, a szomszéd meg szintén dolgozik. Manapság viszont kezdi érvényét és funkcióját veszteni az intézmény, legalábbis a meglátásom szerint.
Akkor találkoztam először a helyi védőnővel, amikor teherbe estem. Nyitott nekem egy kartont, amit a fiókjában tartott, és amibe sorra felírt minden vizsgálati eredményt, amit a leleteimen talált. Hogy miért, arra nem jöttem rá. Nálam vannak a leletek, az eredményeket őrzi a kórház is, és akkor egy kistelepülés védőnője kézzel felírja őket egy papírra. De minek?? Ma sem értem, mikor lesz szükség rájuk. Ezen kívül mást nem csinált, csak esetleg megmérte a vérnyomásomat.
Szülés után felhívtam, de csak azért, mert a kórházban a lelkemre kötötték, hogy jelzem a védőnőnek, hogy jöhet megnézni minket. Ki is jött. Azt hittem, hogy tapasztalt védőnőn nem fog ki, ha egy kisgyermekes család házában ki van kapcsolva a csengő, de tévedtem. Mivel nem nyitottam ajtót, egyszerűen benyitott és a nappali közepéig meg sem állt, én meg nem tudtam mire vélni, hogy hirtelen egy vadidegen nő áll a házunk közepén, de gyorsan elhadarta, hogy kicsoda és miért jött. (A szülésem idején nyugdíjba vonult a régi védőnőnk, kaptunk egy újat). Mentegetőzött, hogy ő csengetett, és csak utána nyitott be. A magam rideg nyugalmával közöltem vele, hogy az is elég lett volna, ha bekopog. De hát úgy kell nekem, miért nem ellenőrzöm minden nap, hogy a férjem bezárta-e maga után az ajtót reggel.
Aztán, mivel egy egyhetes gyerek többnyire alszik, kikérdezett pár olyan dologgal kapcsolatban, amit a gyerekorvossal megtárgyaltam. „És mit mondott a gyerekorvos erről-arról-amarról?” meg „És megbeszélték a gyerekorvossal ezt-azt-amazt?” Igen. Aztán felírta a BCG oltóanyag sorszámát a kiskartonomra és még mindig csak 3 perce beszélgettünk, nem akart ilyen hirtelen távozni is, úgyhogy még egyszer végig kérdezett: „És mit is mondott, hogy mi a véleménye a gyerekorvosnak erről-arról-amarról?”. Kezdtem ideges lenni, neki is fárasztó, nekem is, nincs kérdésem hozzá, nem kérem ki a tanácsát semmiről, de még nem telt le a kötelező 10 perc, így udvariaskodunk.
Persze lehet, hogy nincs mindenki olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy van egy Anyukája, a férjének is van egy Anyukája, meg van 2 nővére, akiknek összesen 4 gyerekük született az elmúlt években, szóval van kihez fordulni. A terhességem alatt találtam több olyan fórumot, ahol a kismamák megbeszélhetik a gondjaikat, aztán ott az internet, mint akut információforrás, vannak szakkönyvek, szaklapok, civil szervezetek, akihez fordulhat az ember, a segítőkész nőgyógyászról és lelkiismeretes kórházi személyzetről (nővérke, csecsemőgondozó, gyerekorvos) nem is beszélve.
Én úgy jöttem haza a kórházból, hogy úgy éreztem, mindent tudok. A terhességem teljesen gond nélkül telt, a szülés komplikációmentes volt, a tejtermelésem beindult, stb. De ha nem így lett volna, én akkor sem egy vadidegen védőnőre hagyatkoztam volna, hanem a megszokott orvosaimra, a családtagjaimra, szakirodalomra, aztán a sok jótanács közötti választásban egy kicsit saját magamra. A bizalom nekem elég fontos ebben a témakörben, és a kívülállók beavatkozásaiból már akkor elegem lett, amikor a kórházban minden nővérke és csecsemőápoló a melleimet nyomkodta a tejbeindulás idején, hogy megmutassa, hogyan kell szoptatni. Pedig tényleg segítőkészek és aranyosak voltak, de ez nekem akkor is megrázó élmény volt.
Jelenleg két felmutatható funkcióját érzékelem a védőnői szolgálatnak: tanácsadás és rendszeres vizsgálat terhes nők és kismamák részére, ami kimerül abban, hogy kartont vezetnek mindenkiről, valamint egyfajta szociális felügyelet, vagyis a látogatások alkalmával felmérik, hogy a gyermek megfelelő körülmények között nevelkedik-e. Az első funkció teljességgel szükségtelen amellett, hogy az anya felnőtt háziorvoshoz és nőgyógyászhoz jár a terhessége alatt és azt követően, a szociális része pedig látszat cselekvés, mivel a nem megfelelő szociális vagy higiéniás körülmények között élő gyermekeken az állam akkor sem tud hathatósan segíteni, ha a védőnő azt valamilyen formában jelzi is a megfelelő szervek felé. Hacsak az állami gondozást nem nevezzük annak, de ez egy másik téma.
Az egyetlen hasznos tevékenységük a kisgyermekkori oltások beadása, amit csak azért tartok előnyösnek (bár ezt is el tudná végezni a gyerekorvos), mert így nem kell a váróban beteg gyerek közé vinnem a csemetét, hogy véletlenül elkapjon tőlük valamit. De emiatt tartanak fenn országszerte több ezer védőnői rendelőt, helyiséggel, fűtéssel, árammal, telefonnal? Ezért fizetnek több ezer védőnőt?
Gyorsan elnézést is kérek minden védőnőtől, ne vegyék magukra ezeket a sorokat, szép hivatásuk van, és a kevés kivétellel nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat. De nem érzitek úgy, hogy eljárt az idő efelett az intézmény felett?
Zill
