Mi történt valójában a balatonedericsi rémkastélyban?
A balatonedericsi „fekete kastély”-hoz a legenda szerint több rejtélyes és tragikus haláleset fűződik. Valóban elátkozott hely lenne a romos kastély? Utánajártunk, mi az igazság.
A balatonedericsi „fekete kastély”-hoz a legenda szerint több rejtélyes és tragikus haláleset fűződik. Valóban elátkozott hely lenne a romos kastély? Utánajártunk, mi az igazság.
Az ókori Róma rettenthetetlen harcosait mindenki ismeri, azt azonban kevesen tudják, hogy nemcsak férfiak, de gyakran nők is megküzdöttek egymással az arénában, a közönség legnagyobb örömére – a női gladiátorok harciasak, függetlenek és általában kifejezetten csinosak voltak, hiszen munkaadóik jól tudták, a „sex appeal” igencsak felkelti a (férfi)közönség figyelmét.
A magyar kerteket a tuják helyett most már a gyümölcsfák lepik el. Történelmi-kulturális háttere van a szakértő szerint ennek a 180 fokos fordulatnak.
A történelem kezdete óta vetettek be állatokat a harctéren, egészen különleges azonban Wojtek, a szíriai barna medve története, aki hivatalos rangban szolgált a lengyel hadseregben a második világháború idején, feladata pedig kabalaként az egység moráljának javítása volt. A jámbor katonamackó imádta a cigarettát, a sört, és még tisztelegni is megtanult.
A politikai akarat sikeres érvényesítéséhez olykor szélsőséges módszerekhez kell nyúlni – jól tudták ezt a 19–20. század fordulójának nőjogi harcosai, akik látványos megmozdulásokkal igyekeztek felhívni a társadalom figyelmét az általános választójog ügyére. A legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltott eset egy angol szüfrazsett, Emily Davison nevéhez köthető, aki a világhírű epsomi derbin a király lova elé vetette magát – máig sem tisztázott, pontosan milyen szándék vezérelte az öngyilkos akció elkövetésére.
Pipás Pista történetéből hamarosan sorozat készül. Ki volt ez a furcsa figura: a kiszolgáltatott, férjük által sanyargatott nők megmentője, vagy hidegvérű bérgyilkos?
A száz évvel ezelőtt meggyilkolt „félvilági nő” története sokáig foglalkoztatta a közvéleményt: a környékbeliek arról is pletykáltak, hogy a szelleme a Kiscelli Múzeum környékén kísért.
A második világháború során a harcoló felek korábban sohasem látott kegyetlenségeket követtek el, néhány kifejezetten embertelen terv azonban – szerencsére – sohasem valósult meg: ezek közé tartozik a japánok hírhedt kísérlete, hogy biológiai fegyverként pestist szórjanak az Egyesült Államokra.
Rengeteg zseniális szélhámost ismer a történelem, azonban talán egyikük sem volt annyira bravúros, mint Gregor MacGregor skót katonatiszt, aki 200 évvel ezelőtt kitalált egy nem létező dél-amerikai országot, majd busás összegekért eladta azt a londoni arisztokrácia képviselőinek. Hogyan zajlott minden idők egyik legnagyobb átveréssorozata?
Egy korábbi írásunkban a férfiak által használt óvszer történetét tekintettük át az ókortól napjainkig, most arra vetünk egy pillantást, hogyan próbálták a nők elkerülni a nem kívánt terhességet a régmúltban: már a fogamzásgátló tabletta feltalálása előtt évezredekkel rengeteg, mai szemmel olykor furcsának tűnő praktika létezett, hogyan tartsák távol vaginájuktól a hölgyek a nem kívánt hímivarsejteket.
Karel Koecher csehszlovák disszidens egyetemi tanár és felesége, a gyémántkereskedő Hana az 1970-es években a New York-i elit legfelsőbb köreiben mozogtak, filmsztárokkal partiztak, és gyakran szexklubokban ismerkedtek alkalmi viszonyt kereső partnerekkel – senki sem sejtette, hogy a gazdag swinger házaspár valójában a szovjet titkosszolgálatnak dolgozik, és CIA-titkokat szivárogtat a vasfüggöny túloldalára.
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.