Ebből a Picasso festményből kétszer megvehetné a magyar válogatottat
A 43,3 millió fontért eladott kép ezzel az Egyesült Királyság legdrágább festménye lett.
A 43,3 millió fontért eladott kép ezzel az Egyesült Királyság legdrágább festménye lett.
A trendeket régen is a brit főváros diktálta, mi meg csak pislogunk az előző évszázad utcai divatján.
A miniszoknyától a lotyós kinézetig rögös volt az út, de a feministáknak és Madonnának hála, mára akár ruha nélkül is utcára léphetünk.
Egy brit történész szerint a 21. században Shakespeare hipster, VIII. Henrik pedig kigyúrt nőcsábász lenne.
Russell Brand a márka által szponzorált eseményen emlegette fel Hugo Boss múltját. Kidobták a buliból, de mit is mondott pontosan, és mi az igazság?
A népszerű egyrészes 1926-ban debütált a Vogue-ban, azóta nem lehet vele mellélőni. Nézze meg, mi történt Chanel főművével az elmúlt évtizedekben!
Tudta, hogy már i.e. 1300 körül létezett a ruhatartó? Nézze meg, hogyan változtattak formáján társadalmi szokásaink!
Napóleon húga sem volt szégyenlős, de Madonna robbantotta ki forradalmat. Arra nem volt felkészülve, hogy tényleg divatba jön a félmeztelenség.
Elképesztő, de az 1934-ben alapított japán márka a cipzár-piac mintegy 95 százalékát uralja világszerte.
Nemcsak a készítők, de gyakran a viselők is megbetegedtek és hiába tudták az okát, törvényileg nemigen szabályozták.
Többek között a smink szó elterjedését is neki köszönhetjük.
Épp 163 éve kekeckedett egy vasútmilliomos addig a szakáccsal, míg sültkrumpli helyett chipset kapott.