Ki is volt valójában Max Factor?

Olvasási idő kb. 2 perc

Többek között a smink szó elterjedését is neki köszönhetjük.

"Senki sem születik ragyogó szépségnek, a ragyogás hozzáadott érték" – Max Factor 

A mai Lengyelország területén 1872-ben látta meg a napvilágot Maksymilian Faktorowicz, és már fiatalon elkezdett a szépségiparban dolgozni. Miután letöltötte a katonai szolgálatot, nyitott egy boltot Moszkvában, majd hivatalos kozmetikai szakértője lett a Cári Operaháznak, sőt még az uralkodói családnak is. Sikerei ellenére annyira félt az egyre erősödő antiszemitizmustól, hogy 1904-ben feleségével és három gyermekével emigrált az Egyesül Államokba. A család Ellis Island-en, Manhatten közelében telepedett le, ahol a bevándorlási hivatal rövidítette le a nevét Faktorowiczról Factorra. 

Galéria ikon

21

Galéria: Ki is volt valójában Max Factor?
Fotó: Fpg / Europress / Getty

Később St. Louis-t és Los Angeles-t is megjárta, abban reménykedve, hogy képes lesz betörni az ébredező mozgófilm-gyártásba egyedi, megrendelésre készült parókáival és arcápolási termékeivel. 

1909-ben alapította meg a Max Factor & Company-t, hétköznapi kozmetikai szereket árult, miközben kutatott és új készítmények előállításán gondolkozott. Termékeit hamarosan felfedezte magának a filmipar, hiszen újfajta sminkeket tervezett speciálisan a képernyőre, nem olyat, mint az addig használatos színházi sminkkészítmények, mert az ő alapozói nem törtek és nem is keményedtek meg. 

Nemsokára már személyre szabott tanácsokat osztogatott a legnagyobb hollywoodi sztároknak, és azzal promotálta kozmetikáit, hogy bármely nő lehet A-listás szépség. Ugyancsak neki köszönhető, hogy befektetett egy bizonyos "szépség mikrométer" nevű, félelmetes szerkezetbe, ami igen pontosan tudta mérni az arc kontúrjait, megkönnyítve ezzel a megfelelő smink kiválasztását. 

Galéria ikon

21

Galéria: Ki is volt valójában Max Factor?
Fotó: Hulton Archive / Europress / Getty

1929-ben Oscar-díjat kapott, ezzel ismerték el a filmezés fellendítéséért tett erőfeszítéseit. Egyik legutolsó változtatása mégis lingvisztikai volt, ő szorgalmazta ugyanis, hogy inkább használjuk a smink szót az addig elterjedt kozmetikum helyett.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.