Tele a hűtő. Kitehetem az ételt az erkélyre is télen?
Kint is van olyan hideg, mint a hűtőben, de a biztonságos ételtároláshoz ez önmagában nem feltétlenül elegendő.
Kint is van olyan hideg, mint a hűtőben, de a biztonságos ételtároláshoz ez önmagában nem feltétlenül elegendő.
Ausztriában 14 kilométeres, Szlovákiában 2,5 kilométeres szánkópálya vár, felvonóval, világítással. Mi más kellene még?
A hó, a jég mind olyan kihívás az utakon, amik még a gyakorlott vezetők életét is megkeserítik.
Lehet, hogy azt gondolod, egy kis jég ugyan nem állíthat meg téged, de már egy pillanatnyi megingás is elegendő lehet, hogy az ügyeleten köss ki.
Megértjük, hogy nem szereted, amikor a kanapén ücsörögve összekoccannak a fogaid, de ettől még nem feltétlenül kéne szaunát csinálni az otthonodból.
A tél egy fázós ember számára nem csak a karácsonyból, fényekből, szánkózásból és hógolyózásból áll, hiszen minden nap meg kell küzdenie a rá leselkedő csípős levegővel vagy fagyos széllel. Ha magadra ismertél, neked is hasznosak lesznek az egyenesen Skóciából érkező tippek.
A tél nemcsak a hideg reggeleket és a rövid nappalokat hozta magával, hanem a téli sportok lehetőségét is. Elő a korcsolyával, mutatjuk, milyen jégpályák várnak Budapesten.
Orrfolyás, torokfájás, tüsszögés – ha beköszönt a tél, megjelenik az életünkben a megfázás, az influenza is. Minden télen sok százezer ember betegszik meg hosszabb-rövidebb időre. Hogyan tehetünk a legtöbbet egészségünk megőrzéséért, immunrendszerünk védelméért?
Nyakunkon a tél, és ugyan fázni senki sem szeret, a hideg évszak olyan lehetőségeket nyit meg előttünk, melyekről le kell mondanunk a meleg nyári napokon. Decemberben nemcsak a tavakat vehetjük célba nyakunkba akasztott korcsolyával, de a legtöbb város sem feledkezik meg a karácsonyi miliő jégpályával való biztosításáról. Kedvcsinálónak következzen a világ tíz legszebb korcsolyapályája.
Ha a tollas vendégek odaszoktak az etetőnkre, akkor tavaszig tartsunk ki, mert számítani fognak ránk. De ne csak ennivalóról, hanem vízről is gondoskodjunk!
Jobb félni, mint megijedni, de szerencsére rengeteget tehetsz annak érdekeben, hogy téged és családodat elkerülje a baj. Soroljuk is!
A csapból is az folyik, hogy télen adjunk D-vitamint a gyereknek, és szedjük mi magunk is. De miért fontos ez, és miért nem elég természetes forrásból pótolni?