Ezek a legmenőbb szánkópályák a régióban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ausztriában 14 kilométeres, Szlovákiában 2,5 kilométeres szánkópálya vár, felvonóval, világítással. Mi más kellene még?

Jó 10 évvel ezelőtt lehetett, hogy egy képzés miatt Bolzanóban töltöttem pár napot, és a programban szerepelt egy holdfényes szánkózás is. Felvittek minket egy hegyre, megvacsoráztunk, majd az étteremből kilépve a másik magyar lánnyal közösen megkaptuk a szánkónkat és a fejlámpát, majd elindultunk lefelé. Elképesztő élmény volt lámpafénynél száguldozni az erdei pályán. Természetesen megvédtük a magyarok becsületét, és sorra előztük meg a többieket, ráadásul valamilyen csoda folytán esés nélkül sikerült megúsznunk az egészet. Gondolkodás nélkül mentünk volna újra, de a késői időpont és a starthelytől való távolság miatt már nem volt rá lehetőség.

Itthon sajnos nincsenek ehhez hasonló kiépített pályák, bár ez nyilván a természeti adottságoktól is függ. A környező országokban ugyanakkor jó pár helyen működnek szánkópályák, és érdemes ezt is kipróbálni, ha télen a hegyek felé vesszük az irányt. 

Ausztria

Az Alpok például tele van jobbnál jobb pályákkal, például Brambergben található a világ leghosszabb kivilágított szánkópályája. A teljes hossza 14 kilométer, a szintkülönbség pedig 1300 méter. Brambergből és Neukirchenből is megy felvonó a starthoz, a csúszás pedig nagyjából 30-50 percig tart. A neukircheni felvonó kedden és pénteken 18.30-ig jár, a pályán pedig este 10-ig van világítás.

A magyar határhoz közel, Semmeringen 3 kilométeres, alagutakkal és különleges fényhatásokkal várják a szánkózni vágyó kicsiket és nagyokat egyaránt. A lesiklásokért fizethetünk alkalmanként, vagy vehetünk napszakos bérletet is, és a jegyek árában benne van a felvonóhasználat is. 

A szánkózás gyereknek és felnőttnek is egyaránt jó szórakozás
Fotó: Shutterstock

Szlovákia

Budapestről indulva nagyjából Semmeringhez hasonló távolságra van az ótátrafüredi (Stary Smokovec) szánkópálya. A Tarajkáról (Hrebienok) induló pálya körülbelül 2500 méter hosszú, és felvonóval megközelíthető. Napközben 8.30-tól 16 óráig van nyitva, de kedden, pénteken és szombaton este 19-21 között is lehet csúszni a kivilágított pályán.

Szlovénia

Az olasz-osztrák-szlovén hármas határnál lévő Kranjska Gora üdülőközpontban arra is van lehetőség, hogy 4x4-es járművel közelítsük meg a pálya kiindulópontját. A pálya körülbelül 1,5 kilométer hosszú, a szintkülönbség pedig 140 méter. Vannak szakaszok, ahol nem túl meredek, így lábbal néha rá kell segíteni. 

Ljubljana közelében fekszik a Krvavec síközpont, ahol pénteken és szombaton este van nyitva az éjszakai szánkópálya. A pálya melletti négyszékes felvonó 16.30-tól 19-ig üzemel, míg a hegyről levezető kabinos felvonó este 8-ig jár. A szánkózás árában mindkettőnek a díja benne van. 

Néhány tipp

Indulás előtt mindig győződjünk meg a kiválasztott helyen lévő hóviszonyokról, és hogy a pálya üzemel-e!

Fontos, hogy a sípályákon sose szánkózzuk, mert balesetveszélyes!

Szánkóbérlésre a legtöbb helyen van lehetőség, így az sem gond, ha a megpakolt autóba már nem tudjuk betuszkolni a sajátot.

Magyarország

Itthon sajnos éjszakai, kivilágított szánkópályák nincsenek, de világosban bőven akadnak lehetőségek a csúszásra. A Mátrában Mátrafüreden és Mátraházán is van szánkózásra alkalmas terep, míg a Bükkben, Bánkúton elkerített terület várja a szánkózni vágyókat. A Mátraszentistváni Síparkban és a visegrádi Nagyvillám Sípályán pedig hófánkozni lehet. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.