Tele a hűtő. Kitehetem az ételt az erkélyre is télen?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kint is van olyan hideg, mint a hűtőben, de a biztonságos ételtároláshoz ez önmagában nem feltétlenül elegendő.

Előfordult már veled, hogy annyi kaját vettél vagy főztél karácsonyra, hogy sehogy sem fért be a hűtőbe? Megkérdeztünk egy szakembert, hogy ebben a helyzetben mennyire rossz ötlet vészmegoldásként használni az erkélyt.

Közbeszólhat az időjárás

Dr. Sebők András, a Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. cégvezetője a Dívány kérdésére azt mondta, az étel kinti tárolását biztonságosan is meg lehet oldani, de csak bizonyos feltételek mellett. Az élelmiszer-biztonság szempontjából ugyanis mind a hőmérsékletet, mind az időtartamot, mind a környezeti szennyeződéseket figyelembe kell venni.

Kezdjük az optimális hőmérséklettel, ami attól is függ, hogy milyen élelmiszerről beszélünk. A gyorsfagyasztott ételeket például csak mínusz 18 °C alatti hőfokon lehet minőségkárosodás nélkül tárolni, de mivel Magyarországon nem szokott ilyen hideg lenni, a kinti tárolásnak nem sok realitása van. A mirelit áruknál ugyan meglenne az elvi lehetőség, hogy a szabadban olvaszd ki őket, ám igazából ennek sincs különösebb értelme, hiszen a lakásban is ugyanúgy meg lehet oldani.

Az, hogy hideg az idő, önmagában nem elegendő
Fotó: Shutterstock

És mi van a hűtött élelmiszerekkel? A szakértő szerint az európai irányelvek alapján az ételek tárolása (a halaktól eltekintve) 3 és 8 °C között biztonságos, ugyanakkor létezik olyan kórokozó, ami ennél alacsonyabb hőmérsékleten is megél. Nulla fok alatt már csak azért is érdemes észnél lenni, mert ha megfagy az étel, károsodhat a minősége.

Idézőjel ikon

A lassú fagyasztás egyébként sem tesz jót semmilyen élelmiszernek.

Persze itt sem mindegy, hogy mit szeretnél „hűvösre tenni”. Egy sűrűbb étel, amiben több oldott anyag is található – mint amilyen egy marhapörkölt –, például nem fog csonttá fagyni, mert a szokásosnál alacsonyabban, mínusz 2 °C alatt van a fagypontja.

Dr. Sebők András hozzátette, számolni kell azzal is, hogy az épületek sugárzása miatt az erkélyen vagy az ablak mellett valamivel melegebb lehet, mint amit az időjárás-jelentés sugall, a kinti hőmérséklet pedig folyamatosan ingadozik.

Idézőjel ikon

Attól, hogy éjszaka hideg van, nappal melegebb lehet.

Főleg, ha a nap is odasüt az erkélyre. Ha viszont mondjuk, éppen dolgozol, amikor enyhébbre fordul az idő, vajmi keveset tehetsz, hogy megmentsd a halászlevet.

Egy-két nap a maximum

Még ha a hőfok stimmel is, semmiképp se feledkezz meg az ételről, hiszen a szokásos minőségmegőrzési időnél tovább a szabadban sem lehet biztonsággal tárolni. Ez általánosságban egy-két napnak felel meg.

Dr. Sebők András mindezek fényében leginkább azt tartja működőképes megoldásnak, ha a frissen készült ételt – amit forrón amúgy sem lehetne a hűtőszekrényben tárolni –, éjszakára kiteszed lehűlni a szabadba, majd másnap átrakod a hűtőbe.

Fedetlenül felejtős

Az ételre számos veszély leselkedhet odakint, a szakember ezért óva int attól, hogy csomagolatlanul, lefedetlenül tárold.

Idézőjel ikon

Beleszállhat a por, beszennyezhetik a mikrobák, rárepülhet a madár, vagy megdézsmálhatja a macska.

Az élelmiszereket ételtartó dobozban tárold, vagy ha mégis lábosban tennéd ki, takard le egy fedővel, illetve a biztonság kedvéért egy terítővel is. A köztudottan rafinált macskák eszén nehéz lesz túljárnod, de így legalább a por és a madarak miatt nem kell majd aggódnod – javasolja a cégvezető.

Végezetül még egy jó tanács: időnként nézz rá az erkélyre, és ha úgy látod, hogy bepiszkolódott az ételtárolód, gondosan mosd le a felületét. Ezzel csökkentheted egy esetleges ételszennyeződés esélyét.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.