tudatosság 2 - Dívány

A koronavírus-járvány, amin (vagy legalábbis az első szakaszán) lassan kezdünk túl lenni, sokkoló, váratlan és néha szürreális volt. Gazdasági hatásai, vagy az, hogy hogyan hatott a klímahelyzetre, vagy a családok, gyerekek állapotára, egyelőre nehezen megítélhető. Az biztos, hogy sok szempontból rossz hatása volt, kihúzta a lábunk alól a talajt. De most nem erről szeretnék írni.

Az emberek sokféleképpen definiálják a sikert, pláne egy kapitalista társadalomban. Van, aki takaros összeget szeretne a bankszámlájára, menő autót, meg tóparti víkendházat, világkörüli utazást, előléptetést, hírnevet, szép családot, vagy azt, hogy valami maradandót alkothasson a szakmájában. Bármilyen célt is tűzzünk ki magunk elé, az biztos, hogy magától nem fog megvalósulni. Nekünk kell tenni érte, de nem mindegy, hogy hogyan.

Míg egyesek könnyen eligazodnak a teendőikben, és képesek célirányosan haladni azok megoldásával, addig mások hajlamosak elveszni a feladatok forgatagában: úgy érzik, hogy egész nap keményen dolgoznak, mégsem tudnak semmit kipipálni. Magadra ismersz? Hogyan lehet rendet tenni a káoszban? Az alábbiakban idő- és energiaspóroló módszereket mutatunk be, amelyek segítségével te is fokozhatod a produktivitásodat.

Sokan ezek között az extrém körülmények között is mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák a normalitás látszatát: igyekeznek a lehető leghatékonyabbak lenni, szigorúan beosztják minden percüket, állandóan dolgoznak, szülőként pedig kisebb Montessori-iskolát varázsolnak a konyhaasztalon. Aisha S. Ahmad mindenkinek a legjobbakat kívánja, aki ezt a stratégiát választja. A Torontói Egyetem adjunktusa ugyanakkor valami egészen mást tanácsol. Szerinte elsősorban térre és időre van szükségünk ahhoz, hogy elfogadjuk: már semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban.

Valahányszor hozzányúlsz az arcodhoz, az növeli a fertőzések veszélyét, köztük az új koronavírusét is. Kutatások szerint azonban olyan sokszor végezzük ezeket az önkéntelen mozdulatokat, hogy hiába mosunk gyakrabban kezet, két tisztálkodási alkalom között is megérinthetjük úgy az orrunkat, a szánkat vagy a szemünket, hogy az ujjainkon addigra ismét megtelepedhetnek a kórokozók. A legbiztosabb módszernek tehát az tűnik, ha egyáltalán nem érsz hozzá az arcodhoz. De ki képes erre?

A felmenőink történetének ismerete nélkül csak kevés esélyünk van megérteni, hogy kik vagyunk, és miért pont azt az életet éljük, amit. Ezért hívja olvasóit egy generációkon átívelő önismereti utazásra Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve. A klinikai szakpszichológust többek között arról kérdeztük, hogy mennyire lehet őszinte egy család egy tabukkal teli társadalomban, felelőssé tehető-e bárki is azért, mert feldolgozatlanul hagyta a sérüléseit, s hogyan válhatunk olyan szülővé, aki képes megszakítani a nehéz élmények generációkon átívelő hatását.

Legyünk őszinték: a legtöbbünknek halvány dunsztja sincs az érzéseiről. Nem tudjuk, honnan jönnek, meddig tartanak, miért vannak, hogyan működnek és mit jelentenek, ha jelentenek egyáltalán bármit is. Az érzelmek az emberiség misztikus erői, amelyekről sokan csak annyit sejtünk, hogy lehetnek jók vagy rosszak. Így aztán egy meglehetősen egyszerű formula alapján igyekszünk megoldani az érzelmi életünket. A pozitív érzelmeket próbáljuk begyűjteni, a negatívakat pedig elkerülni. Mi ezzel a baj?

Gyakran más országok módszereben keressük a megoldást a gyereknevelési problémáinkra, pedig a megoldás sokszor bennünk van.

Amerikai kutatások szerint az emberek mindössze 26 százaléka hagyja el gyakran azzal az érzéssel a munkahelyét, hogy nagyjából teljesítette az aznapra kitűzött feladatait. Sokan azt éljük meg, hogy hiába dolgozunk folyamatosan, mégsem tudunk befejezni semmi fontosat. Melyek azok a tipikus hibák, amelyek meggátolnak minket a fókuszálásban és a nagyobb léptékű feladatok megoldásában?

Nincs könnyű helyzetben a technológia és a kapitalizmus szorításában élő 21. századi nyugati, de minimum kelet-közép-európai ember. Bár a csapból is azt hallja, hogy mennyire szabad, mégsem képes ellenállni a rá ható társadalmi erőknek. Nem igazán tud szakítani olyan kívülről diktált szokásokkal, amelyekről maga is tudja, hogy ártanak neki. Hogyan tudunk élhetőbb életet élni, és honnan lesz elég bátorságunk hozzá?

Az illúzió abban áll, hogy létezik egy történet, amelynek te vagy a főszereplője. A legtöbben grandiózus cselekményt képzelünk el hozzá, ami mások számára is egyértelművé teszi, hogy mennyire különlegesek vagyunk. Aztán felnövünk: csordogálnak az évek, egyre gyűlnek a kifogások, a kötelességek, a kompromisszumok. Mi pedig azon merengünk, hogy mikor is kezdődik el a valódi életünk, az az emlékezetes, amiért igazából a világra jöttünk.

Lehet, hogy még gyerekek, de ők is sokat tudnak tenni a földért. A környezetbarát gyerekkor pedig megalapozza a tudatos felnőtt életet.