Lenyeli a békát – mondjuk arra az emberre, aki elvállal valamilyen kellemetlenséggel járó feladatot, ódzkodva és neheztelve ugyan, de igent mond egy számára kínos dologra, amit aztán különösebb zokszó nélkül tűr. De mi köze a békának mindehhez, és miért nyelik le szegény kis kétéltűt?
Vigyorog, mint a fakutya – mondjuk arra az emberre, aki bárgyún, ostobán, gyakran minden ok nélkül vagy éppen gonosz szándékkal vigyorog szélesen. De mi lehetett a fakutya, és mi köze ehhez a kissé bugyuta arckifejezéshez? Ennek jártunk utána.
Tűkön ül az az ember, aki kínzó türelmetlenséggel, nyugtalanul feszengve vár valamire, vagy éppen várja reménykedve valaminek a végét – de mi köze a tűnek az idegeskedéshez, szorongáshoz, és miért teszel tűvé mindent, amikor keresel valamit? Mai Szófejtőnkben ennek járunk utána.
Várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön – mondjuk arra az emberre, aki különösebb munka, erőfeszítés nélkül szeretne eredményt elérni, nem tesz semmit, mégis elvárja, hogy teljesüljenek a kitűzött vágyai, céljai. De miért pont a sült galambok kelnek szárnyra a jól ismert szólásmondásban? Ma erre keressük a választ.
A falu bikája – mondjuk egy közösség, társaság közismerten nagy szexuális étvággyal bíró férfi tagjára, aki gátlástalanul éli ki a vágyait, és hobbiszinten csábít az ágyába hölgyeket, de olykor a társainál erősebb, önmagát igazi „macsóként” előadó fiatalembert is illetjük ezzel a címmel. Mi köze van a hasonló figuráknak a bikához, és pláne a faluhoz?
Egy frászkarikát! – kiáltjuk dühösen, amikor nyomatékosan szeretnénk valamit elutasítani, elhárítani magunktól. A kissé vulgáris kifejezés eredete a népi babonák világába visz minket, ide utazunk mai Szófejtőnkben.
Nagyon pipás vagyok! – kiáltasz fel, amikor valamilyen kellemetlen dolog miatt dühbe gurulsz, nagyon ideges leszel, csak úgy forr benned az indulat. Miért éppen pipásnak nevezi a köznyelv a mérges embert? Mai Szófejtőnkben erre keressük a választ.
Nagy lábon él – mondjuk arra az emberre, aki fényűző, költekező életmódot folytat, szereti a luxust és nem sajnálja a pénzt semmire. De mi köze a lábméretnek a vagyonhoz és a pénzköltési szokásokhoz? A szólás eredete egy furcsa középkori divathóbort.
Kihullanak a csontvázak a szekrényből – mondjuk, amikor előkerülnek régi botrányos ügyek, fény derül olyasmire, amit valaki nagyon igyekezett volna titokban tartani. De miért tesz valaki éppen csontvázat egy szekrénybe, és miért szokás kiesnie, kihullania onnét az inkrimináló földi maradványoknak?
Fizet, mint a katonatiszt – mondjuk arra az emberre, aki bőségesen, a méltányosnál többet vagy éppen könnyelműen, túl sokat fizet, szórja a pénzt, és nem törődik a következményekkel. Mi köze a katonáknak, különösképp a tiszteknek a nagy pénzköltéshez? Mai szófejtőnkben ennek jártunk a nyomába.
A suszter maradjon a kaptafánál! – tanácsoljuk, amikor egy személy olyasmiben akar tanácsot adni, netán olyan dologban igyekszik kipróbálni magát, melyhez egyáltalán nem ért. A kontárkodók figyelmeztetésére szolgáló közmondás természetesen a cipészmesterségre utal, de vajon honnét ered? Mai Szófejtőnkben ennek jártunk utána.
Szintén zenész... – mondjuk tréfásan, amikor egy ismerősünkkel, barátunkkal hasonló helyzetbe kerülünk, azonos problémával kell szembenéznünk, vagy éppen ugyanabban a dologban fáradozunk. De vajon mi köze a legtöbbször ironikus hangsúllyal használt mondásnak a zenéhez és a zenészekhez?
