Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A falu bikája – mondjuk egy közösség, társaság közismerten nagy szexuális étvággyal bíró férfi tagjára, aki gátlástalanul éli ki a vágyait, és hobbiszinten csábít az ágyába hölgyeket, de olykor a társainál erősebb, önmagát igazi „macsóként” előadó fiatalembert is illetjük ezzel a címmel. Mi köze van a hasonló figuráknak a bikához, és pláne a faluhoz?
A népszerű szófordulat természetesen a hím szarvasmarha testi erejére és szexuális teljesítőképességére utal, ennél azonban összetettebb a kifejezés eredete – írja Bárdosi Vilmos nyelvész. Régen a falvakban nem volt általános a bikatartás, településenként gyakran csak egyetlen gazda rendelkezett hím állattal, így társai mind őhozzá vitték a teheneiket szaporítás céljára: nem csoda, hogy a bivalybikák „nemi élete” igencsak túlzsúfoltnak és változatosnak számított.
Később a gazdák – általában 2-3 megbízott révén – közösen vásárolták a bikát, melyet árverésen adtak oda valakinek tartásra: a szerencsés tulajdonos saját pajtájában gondozta, takarította és takarmányozta az állatot, melyet kötelessége volt az odahozott tehénhez kiereszteni. A bikagondozó szolgálataiért cserébe a falutól külön pénzt kapott, munkáját azonban szigorúan ellenőrizték: gyakran állatorvos és a falubeli elöljárók látogattak ki hozzá, megvizsgálni, jó húsban van-e a bika, és képes-e megfelelően ellátni a feladatát.
A kiöregedett állatot rendszerint levágták, a húsát eladták, a befolyt pénzből pedig az új bika árát fedezték.
Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
