A hosszú hétvégék megítélése különböző. Vannak, akik alig várják ezt a pluszpihenőnapot, másoknak inkább bosszúságot jelent. Fokozhatja ezt az érzést, ha a hosszú hétvégék érdekében más hétvégéken meg eggyel kevesebb szabadnapunk van.
Ha nem posztolod, meg sem történt. Ha nem vagy online, nem is létezel. És még sorolhatnánk. A FOMO fogalmával a magyarok többsége éppen két éve, az azonos című film bemutatásakor találkozott először. Pedig a probléma nem is annyira új keletű, ráadásul tömegeket érint.
Édesanyám annyira szeretett iskolába járni, hogy kislányként, miután hazaért, felsorakoztatta a babáit, és leadta nekik az aznapi tananyagot. Időnként számonkérést is tartott, mindegyiküknek készített játék ellenőrzőt, szorgosan vezette a jegyeiket. Nem csoda, hogy később a tanári pályát választotta, és mára több mint 3 évtizede oktatja a diákokat (egyébként abban az iskolában, ahova ő maga is járt annak idején). Ám a gyerekek többsége közel sem élvezi ennyire az iskolát, mint anno az én anyukám. Sokan egyenesen utálnak ott lenni, vagy arról számolnak be, hogy állandóan unatkoznak. Mi lehet a háttérben?
Egyre kevesebb fiatal felnőtt él nemi életet. Az elmúlt két évtizedben jelentősen megnőtt azoknak a száma – főleg a férfiak esetében –, akik akár egy éven keresztül nem szexelnek. És még ennél is meglepőbb, hogy úgy tűnik, a jelenség mögött nem a pornónézési szokások állnak.
Sok egymásnak ellentmondó információ kering arról, hogy a jelenlegi helyzet miként hat az emberek szexualitására. Vannak, akik szerint a gyakoribb stressz és szorongás tompítja a vágyat, mások szerint a többség szuper lelkes, ha lepedőakrobatikáról van szó.
A közhiedelemmel ellentétben az érzelmek elkerülése bizonyos esetekben rendben van, sőt szükségünk is van rá. Bevezethetünk az életünkbe olyan rutinokat, mint például egy fix vacsora péntek esténként a kedvenc éttermünkben, ami segít kikapcsolni és eltereli az aggódó vagy szorongó gondolatainkat. Ez érzelmileg jó hatással lehet ránk, és segíthet abban, hogy jobb perspektívába kerüljenek a történések.
Soha nem gondoltad volna, hogy ez megtörténhet. Évek óta együtt vagytok, azt hitted, ismered, vagy legalábbis észreveszed, ha hazudik. Annyi mindent felépítettetek a közös életetekben, rengeteg a vesztenivalód. Az egyik percben őrülten mérges vagy rá, a másikban legszívesebben zokognál. Még mindig szereted, de hogy fogtok ebből felállni? Meg tudsz neki valaha bocsátani? Képes leszel újra bízni benne? Vagy ennyi volt, itt a vége a történetnek?
Hetek óta el vagy kámpicsorodva, és nem tudod, hogy miért? Szorongással tölt el, ha az előtted álló őszre és arra gondolsz, mennyi mindent kell majd csinálnod? Hiába nemrég ért csak véget, úgy érzed, mintha hosszú hónapok teltek volna el a nyaralásod óta? Esetleg az frusztrál, hogy az idei nyár úgy ment el, hogy semmi érdemleges nem történt? Nem vagy egyedül. Világszerte százezrek éreznek hasonlóan az évnek ebben a szakaszában. A hosszú, napfényes, vidám és lehetőséggel teli napoknak vége, jönnek a jó esetben csak dolgos, rosszabb esetben ködszürke hétköznapok.
Gyakran használjuk a gyerekünkkel kapcsolatban azt a szót, hogy tökéletes. Amint megszületett, számunkra az, és ez rendben is van. Csakhogy akkor még nem várunk tőle semmiféle teljesítményt.
Belegondoltál valaha, hogy egy átlagos napon hány tucat döntést kell meghoznod? Folyamatosan döntünk a munkánk során, amikor utazunk, bevásárolunk, gyereket nevelünk. A mindennapi apró döntések nem mindig tűnnek fel, mégis, ha összeadódnak, jelentős mentális kapacitást vonnak el tőlünk. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy pont a fontos döntésekre nem jut energiánk. Képtelenek vagyunk végiggondolni, mi legyen a párkapcsolatunkkal, a pénzügyi befektetéseinkkel, a hosszú távú céljainkkal.
Hallottál már a vasárnapi félelmekről? Az angol Sunday scaries kifejezést még 2009-ben vezették be az Urban Dictionary nevű szlengszótárba. Arra a frusztrációra utalnak vele, amit sokan vasárnap este vagy a nyári szabadságunk végén élünk át: hirtelen elkezdenek minket nyomasztani a ránk váró feladatok, a feszes határidők, a főnökünkkel, a munkatársainkkal vagy az ügyfeleinkkel való találkozás. Nem hiszünk a képességeinkben, rettegünk a hibázástól, motiválatlanok vagyunk, semmi kedvük az egészhez. Mit lehet tenni?
A karácsonytól azt várjuk, hogy a reklámokban oly szemléletesen bemutatott béke, meghittség és szeretet automatikusan érkezzen meg az ajándékokkal együtt, és végre ne legyen veszekedés. A valóság azonban cseppet sem mesebeli. Egy olyan családban, ahol konfliktusok lappanganak, elég nagy az esély, hogy azok az ünnepekkor felszínre is törnek, tönkretéve a gyerek újabb karácsonyát. Hogy lehet így élni?
