Ahogyan a nőkre, úgy a férfiakra is nehezednek elvárások: ezek a ritkán feltett kérdések azonban rámutatnak arra, hogy időnként mindehhez nem kapják meg a kellő támogatást tőlünk, a környezetüktől.
A Facebook felhasználóinak mindennapjaihoz hozzátartozik az is, hogy ismerőseik száma változik: amikor azonban azt vesszük észre, hogy egy korábbi netes barátunk szó nélküli törlésünk mellett döntött, az bizony rosszuleshet. Jogosan?
„Vetkőzünk. Ők is, én is. Óvatosan, egyenként válunk meg a lelkünket pajzsként védő, törékeny rétegektől” – ígéri Szigeti Ildikó Pszichosztriptíz – Terápiás valóságok című könyvének előszavában. A tanácsadó szakpszichológus második kötetében négy kliens élethelyzetébe pillanthatunk bele: két férfi és két nő terápiás ülései tárulnak elénk, olvasmányosan elbeszélve, kiegészítve a szerző megjegyzéseivel és a helyzethez kapcsolódó pszichológiai magyarázatokkal.
Ha a gyerekedet mindentől megóvod, nem szerez saját tapasztalatokat, és ez a későbbiekben komoly problémákat okozhat.
A szülők általában már a várandósság idején tudják, hogyan szeretnék a gyereket nevelni, és ebbe beletartozik az is, hogy velük egy szobában aludjon, vagy a saját ágyában. Aztán megszületik a kicsi, és az előre megálmodott szabályrendszer pillanatok alatt borul fel.
Nem vagyunk robotok, és előfordul, hogy a munkanap felénél azt érzed, hogy egyszerűen nem megy tovább. Van azonban megoldás, hogy visszaszerezd a vitalitásodat.
Ha egy nő saját magánál sokkal idősebb férfit választ, vagy ha egy férfi az édesanyjához szinte a megszólalásig hasonló partnerrel él, hajlamosak vagyunk azt gondolni: apa- vagy anyakomplexus vezérelte őket. De mit mond a pszichológia: valóban létezik apa- vagy anyakomplexus?
Mindig különös alkalom, amikor találkozhatunk egykori diáktársainkkal. Egyrészt – jó esetben – örülünk a viszontlátásnak, ugyanakkor munkálkodhatnak bennünk régi sérelmek is.
Ma már szinte mindenki jelen van a közösségi médiában, így egyszerűen lecsekkolhatunk bárkit a neve alapján. A kutatások szerint azonban nem mindegy, mit és milyen gyakorisággal osztunk meg, sőt van egy szokás, ami a nők szerint kifejezetten óvatosságra int.
Ordít, mert nem akar elindulni a játszótérről, földhöz csapja magát a bolt kellős közepén, mert nem vetted meg neki a századik plüssállatot. És persze mindenki titeket néz. A kínos helyzetre van olyan megoldás, ami nemcsak a gyereknek, de neked is megnyugtató.
Míg egy-két generációval ezelőtt elvárás volt, hogy ami a tányéron van, mindent meg kell ennie egy gyereknek, ma már elég annyit elfogyasztania, amivel valóban jóllakik. Míg régen azt gondolták, a sírás jót tesz a csecsemő tüdejének, ma már inkább igyekeznek megnyugtatni a babákat. Vajon mi áll ennek a szemléletváltásnak a hátterében?
Egyre gyakrabban hallhatunk a transzgenerációs traumákról, azoknak az egyéni vagy társadalmi szintű traumáknak a hatásairól, melyek bélyegüket hagyhatják akár egy ország teljes népességén. Egy háború, a holokauszt, egyéni szinten pedig egy erőszakos haláleset vagy eltitkolt gyermek is olyan hatást gyakorolhat az utódokra, ami szinte felfoghatatlan racionálisan gondolkodva. A családfakutatás segíthet a minták felismerésében és a traumák feloldásában.
