A szülők általában már a várandósság idején tudják, hogyan szeretnék a gyereket nevelni, és ebbe beletartozik az is, hogy velük egy szobában aludjon, vagy a saját ágyában. Aztán megszületik a kicsi, és az előre megálmodott szabályrendszer pillanatok alatt borul fel.
Ha belelapozunk a gyerekneveléssel foglalkozó könyvekbe, vagy esetleg a kezünkbe akad néhány évtizeddel ezelőtti, hasonló témában kiadott kötet, hamar ráébredünk, hogy a „velünk aludjon-e a gyerek” kérdésében annyi véleményt olvashatunk, ahányan vagyunk. Nincs ez másképp valószínűleg az ismeretségi körünkben sem. Van, aki a világ legjobb dolgának tartja, ha éjjel mellette szuszog a kicsi, míg mások egyesen a házasság végét látják benne.
Nem fog örökké velünk aludni a gyerek
A legfontosabb kérdés, amit körbe kell járnunk, hogy miképp működik a családunk, és ebbe a működésbe melyik megoldás fér bele inkább. De függ attól is, hogy mennyi idős a gyerek, illetve mennyire fáradt a szülő. Az tény azonban, hogy bizonyos kor felett már – néhány eset kivételével – a gyereknek a saját ágyában a helye.
„Nem meglepő, hogy a kicsiben felmerül, hogy neki miért kell egyedül aludnia, ha az anyukája és az apukája együtt aludhat – világít rá Sárvári Töttős Györgyi pszichológus. Ugyanakkor vannak gyerekek, akik szinte az első pillanattól kezdve nyugodtan alszanak a szobájukban, míg mások még kisiskolásként is át-átlátogatnak éjszaka a szülőkhöz.”
Természetesen mindig az aktuális helyzetet kell mérlegelnünk, és nem egy könyvet, blogot vagy az ovistárs anyukájának véleményét kell szentírásként kezelni.
„Egy darabig köthetjük magunkat ahhoz, hogy minden egyes felébredésnél átmegyünk hozzá, vagy visszavisszük a helyére, de ha a szülő emiatt már olyan fáradt, hogy nem tud másnap a munkahelyén teljesíteni, akkor az a könnyebb megoldás, ha magunk közé vesszük a kicsit – magyarázza a pszichológus. Ez úgysem lesz egy örökre szóló történet, idővel megnyugszik, sőt, nagyobb korban már kimondottan igényelni fogja a külön szoba kényelmét.”
Ne essünk kétségbe, ha az egyébként már a saját szobájában alvó gyerek egyszer csak újra átjár hozzánk; előfordulhat, hogy valamilyen stressz érte, akár olyan, amiről nem is tudunk.
„Talán csak látott a nagyobb testvérei telefonján valami számára félelmeteset, amit nem is tud igazán elmondani, de szorongást kelt benne. Ilyenkor az a fontos, hogy megtaláljuk, mi okozza a kicsiben a szorongást, és az ellen tegyünk. De vannak olyan helyezetek, amelyek teljesen természetesen okoznak rossz, furcsa érzéseket a gyerekben. Például egy haláleset, válás vagy akár az iskola elkezdése, ahol bármennyire is jól érzi magát, de mégis csak új emberekkel, új kihívásokkal találkozik.”
Azt tanulja, hogy nem kap segítséget
Ahogy mondani szokták, nincsenek csodamódszerek, csak csodagyerekek, tehát ami az egyik kicsinél működik, az lehet, hogy a másiknál kudarcba fullad.
„Sokszor hallottuk – főleg anyáink idejében –, hogy hagyd sírni 2-3 estét, a negyediken már magától – idézi fel szakértőnk. És miközben megszakad a szülő szíve, mert tudna segíteni a zokogó gyereken, elhiteti magával, hogy így jót tesz mindkettőjüknek. Ám a gyerek azt tanulja meg, hogy hiába kér segítséget, nem kap, ezért kamaszként, amikor nagyobb bajba kerül, már nem fordul majd a szüleihez a gondjával.”
De mit tehetünk, ha az egyik szülő kimondottan igényli a gyerekkel való együttalvást, míg a másik abban hisz, hogy a gyerkőcnek a saját ágyában a helye?
„A családdá válás egy folyamat, amelyben vannak más vélemények, súrlódások, de végül, jó esetben, közös nevezőre tudnak jutni a felek – mondja Sárvári Töttős Györgyi. Azonban jó tisztázni, hogy vajon az együttalvás valóban a gyerek igénye, vagy már sokkal inkább más van a háttérben. Például, hogy valamelyik szülő így hárítja el a házaséletet.”
A gyereknek is kiskapu
Ugyanerre hívja fel a figyelmet Rozs Erika szexuálpszichológus is, illetve hogy mindenképpen tegyünk különbséget az alkalmi ottalvás és a között, hogy a gyerek minden éjszaka ott fekszik a szülei között.
„Amíg a pici még éjszaka is szopik, vagy gyakran van fent, teljesen természetes, ha a szülők a nyugodtabb pihenés kedvéért maguk közé veszik – erősíti meg Rozs Erika. Ám ha ez tartóssá válik, érdemes mögé nézni. Ne felejtsük el, hogy az a szülő, aki mondjuk hosszú ideje a gyerekkel alszik – általában ez az anya –, megkapja az intimitást, hiszen a kicsi megöleli, megsimítja, és ez oxitocint termel. Ezután nem csoda, ha kevésbé lesz nyitott a házaséletre. Én azt szoktam javasolni – merthogy a pácienseim gyakran érkeznek ezzel a problémával hozzám –, hogy a gyerekszobában, az ágy mellett, legyen egy matrac, ahová lefeküdhet a szülő, amíg nem nyugszik meg a kicsi, de utána térjen vissza a szülői hálóba.”
Szakértőnk szerint nagyobb korban is vannak olyan időszakok, amikor a gyerek igényelheti, hogy a szülőkkel aludjon – például, ha beteg, vagy apa, anya elutazik –, de ez legyen inkább egy kirándulás, és utána térjen vissza a saját ágyába.
„Kiskamaszként, 10-11 évesen már általában a gyereknek – kevés esettől eltekintve –, nincs igénye, hogy a szüleivel aludjon, és ez így természetes, hiszen a pszichoszexuális fejlődés szempontjából szükség van erre a kiskapura. Ahogyan a szülőknek is a kettesben töltött időre” – összegez a szexuálpszichológus.
