Kapunyitási krízis - a fiatal felnőtteket érinti
A gyereknek önmagáért örülő szülő a legtöbbet adja, ami lehetséges: valódi, külső körülményektől független önbizalmat.
A gyereknek önmagáért örülő szülő a legtöbbet adja, ami lehetséges: valódi, külső körülményektől független önbizalmat.
A gyerekek számára akkor sem túl bonyolult ügy a homoszexualitás, ha egészen közelről érinti őket - írja pszichológus szakértőnk.
Védőnéni ezúttal saját fotóival érkezik a cigányfaluból, hogy megmutassa, nem csak az újságírói képzeletben létezik.
A csecsemő még csak 25 ezer forintunkba kerül havonta, az egyetemista már 90 ezerbe. Viszont az elmúlt években a gyerekre fordítható összeg csökkent.
Néha már az is kikapcsolódás, ha zavartalanul teregethetünk. De nem kell ezzel beérni.
Sok bébi már az anya hasában a zene ritmusára lélegzik, csak azt nem tudjuk, ez jó dolog-e. Ami biztos: fülhallgatót ne tegyünk a hasunkra.
Az úgysem emlékszik semmire, a mi lesz, ha megbetegszik, és a többi kifogás, amit sorra megcáfolunk. Gyerekkel utazni jó, még a gyereknek is.
Spanyolországban a katolikusok szerint bűnösöktől, az NDK-ban a nem megbízhatóaktól, Svájcban a szegényektől vették el a gyereket.
A tíz pozitív visszajelzés helyett az egyetlen negatívra figyelő ember rossz csomagot kapott otthon. Szerencsére a sorskönyv felnőttként felülírható.
Mikor, milyen papírokkal, körzetesbe és máshova, mikor sorsolnak, és mit tegyünk, ha nem vették fel? Beiratkozási összefoglaló.
Április elejétől változik a fővárosi ügyeleti rend. A megjegyezhetetlen új szisztémát sok szép táblázatban foglaltuk össze.
Meg lehet tervezni az utazást úgy is, mindenkinek jó legyen, és még a fogzás nyűge is beleférjen. A stressz ellen a rugalmasság a fegyver.