Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Néha már az is kikapcsolódás, ha zavartalanul teregethetünk. De nem kell ezzel beérni.
Az anyává válás - mindamellett, hogy egy nő életének legszebb pillanata, amit ezen a fórumon nem kell ragozni -, rengeteg nehézséggel, aggodalommal jár, időt, energiát, és non-stop jelenlétet is megkövetel.
Az anyák egy része teljesen belemerül az anyaság rejtelmeibe, mondhatni elveszik a gyerek, család-háztartás-munka háromszögében, és megfeledkezik önmagáról, nem törődik magával sem testileg, sem lelkileg. Aztán meg kikészül.
Akit szippantott be már teljesen az anyaszerep, pontosan tudja, mennyit jelenthet akár pár perc nyugalom, hogy gondolatainkat utolérjük, hogy egy általunk napközben hallott hírt végre elolvassunk. Ismerjük az állapotot, amikor már az is kikapcsoldás, ha a teregetést szép komotósan, zavartalanul, csendben végezhetjük, átszellemülten.És ott van még a szépségápolás, a külsőnkre való odafigyelés, egy arcmaszk feldobása, vagy egy illatos fürdő, netán egy kis mozgás, hogy a szellemi felfrissülésről már ne is beszéljünk.
De vajon mindenki igényli a szabadidőt? Vagy van, akinek nincs rá szüksége, ezért vagyunk hajlamosak lazán lemondani róla?
A gyerekek és a háztartás körüli teendőket sok nő döntően (vagy teljesen) maga végzi, így főleg, ha még dolgozik is, nagyon nehéz becsepészni a nap 24 órájába egy kis magányt. Vannak, akik sajnálkoznak, hogy nekik semmire sincs idejük, bár tenni érte nem tesznek semmit, mások rosszallóan gondolnak azokra a nőtársakra, akiknek van kire bízni a gyereket, legyen az az apja, a nagyszülő vagy éppen fizetett gyerekőr. Mintha ez valami elítélendő dolog lenne.
És vannak, akik ragaszkodnak hozzá, hogy nekik is jár egy kis idő, és tudatosan meg is szervezik ezt.
Anyukákat kérdeztünk meg, számukra mit jelent a szabadidő, mennyire élnek vele, mennyivel változott a szabadidő fogalma, a saját magukkal való foglalkozás iránti igény, amióta gyereket nevelnek. A válaszokból úgy látszik, a Poronty környékén leginkább olyan anyukák vannak, akik igyekeztek tudatosan megteremteni maguknak egy kis szabadidőt.
Rutinos anyaként azt tanácsoljuk, akinek van segítsége, és ki is tudja aknázni a lehetőséget, mindenképpen éljen vele! Van, akinek egy bébiszitter segít pár órára, van, ahol a távoli nagyszülők időnként elviszik a gyerekeket pár napra, s így lesz kerek a világ: a nagyszülő kényeztetheti unokáját, a gyerek élvezi a nagyszülő szeretetét, a szülők pedig fetöltődhetnek, intézhetik azokat a dolgokat, amit a gyerek mellett nehezen menne (pl.: lakásfelújítás). De az is jól működhet, ha hasonló korú gyerek(ek)et nevelő barátnővel fogunk össze, és pesztráljuk heti váltásban felváltva egymás gyerekeit.
Piroska két kisfiús anyukaként igenis fontosnak tartja, hogy néha kilépjen gyerekek nélkül is a házból: „A barátnőmmel havonta, de kéthavonta biztosan csajnapot tartunk. A gyerekekre vigyáz egy nagyszülő, mi meg irány a turkáló, a fodrász, vagy csak a csavargás. Teljesen feltölt hetekre az élmény, bár hozzá kell tennem, 4 éve itthon vagyok (jelenleg a kisebbik fiammal, aki 1 éves), és én nagyon élvezem. De igenis kell egy-egy nap, amikor csak ÉN vagyok. (Legalább egy délelőtt). Ma például egy parókaszalonban voltunk próbálni. Rengeteget nevettünk, olyan jó volt!:)”
Bianka azon szerencsések közé tartozik, aki vállalkozóként otthonról dolgozik, így napközben jut idő néha egy kis kikapcsolódásra is.
„Én otthonról dolgozom, aminek valljuk be, sok előnye és sok hátránya is van. Ami az én személyiségemhez nagyon passzol, az az, hogy szeretek egyedül lenni, és a munkámat is így tudom a leghatékonyabban végezni. Igyekszem délután 4-ig befejezni a napi munkát, de van, hogy este, hétvégén kell folytatnom, sokszor főzni is csak este jut idő.
Viszont olykor azért belefér egy kis kocogás, bevásárlás, munka, vagy baráti kávézás, találkozás, főzés. Ezek nem mindennaposak, de éppen annyi van belőlük, amennyivel a szociális énem is kordában van tartva. A férjem is nagyon rendes, ha éppen rámjön a sportolhatnék, akkor arra az egy-két órára, amíg elmegyek egy edzésre, simán elvan a gyerekekkel. Havonta-kéthavonta a szüleimnél vannak a fiúk vidéken, sok-sok állattal játszhatnak, amiket nagyon szeretnek.
Ehhez hozzátartozik az a szerencse, hogy van nagyszülő, akihez nyugodt szívvel engedi az ember a gyerekeit. Ez extra kikapcsolódást jelent nekem és a férjemnek is, mert akkor csak kettesben vagyunk. A mindennapokban nincs segítségünk, senkit nem kérünk meg akár csak 1-2 órára, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg mi elugrunk moziba mondjuk. De azért én azt gondolom, látva a környezetemet, így is elég sok szabadidővel, magamra, a párkapcsolatomra fordítható idővel rendelkezem, nem panaszkodhatom. Ha nem így lenne, biztosan nem érezném jól magam a bőrömben, és az mindenkinek rossz lenne.”
Van, aki a kevéssel is kénytelen beéri, és még akkor is megtalálja a módját, hogy kikapcsolódjon egy keveset, ha „csak” a férjére számíthat. Marcsi legutóbb a múlt hétvégén pihent egy „nagyot”.
„ A férjem elvitte a gyerekeket a közlekedési múzeumba, és én addig egyedül voltam otthon. Eljött hozzánk a luxus: a csend. Gyorsan összedobtam a lakás rumlisabb részét, ez fél óra kb. Aztán egyszerűn csak ültem, beleolvastam egy női magazinba, és végre úgy ehettem édességet, hogy nem kellett elbújnom a gyerek elől. Máskor néha csak elterülök a kanapén, és nézek akármit is a tévében. Vagy csak bámulok magam elé, és gondolkodom. Ezt jelenti nálam legtöbbször a kikapcsolódás, amikor csak magamra koncentrálok. Nekem nem kell forró fürdő, masszázs vagy vásárlás a baránővel (nincs is olyan, akivel szívesen elmennék), nekem tökéletes feltöltődést ad a magányos 1-2 óra szabadidő.”
Juli egyedül él, egyedül neveli ovis kislányát. A szülei, bár közel laknak, de nincsenek jóban, volt férjével nem tartják a kapcsolatot. Mégis azt mondja, az önmagára fordított idő megtérül.
„Amíg a gyerek nézi a kedvenc mesefilmjét, én mellette ülök, nézegetem a szórólapokat, vagy a számítógépen internetezek. Az egyik barátnőmnek van egy szintén négyéves kislánya, akivel havonta egyszer-kétszer bevállajuk egymás gyerekeit is, s amíg a kislányok játszanak, addig a másik anyuka el tud menni vásárolni, ügyet intézni, fodrászhoz. Ezzel a segítséggel gazdálkodom, ezért jó előre meg szoktam tervezni, mit csinálok majd.”
Luca a második gyerekére lett igazán tudatos szabadidő-felhasználó.
"A fiam születése után teljesen beszippantott az anyaság. Nem mondom, hogy rossz volt, csak egy pár hónap után azt vettem észre magamon, hogy itt a pózna vége. Egy hatalmas, zokogós hisztiben tört ki belőlem a kétségbeesés: ÉN hol vagyok? Az hogy ÉN mit szeretnék, kit érdekel? Az ÉN igényeim miért nem fontosak? Ez számomra is nagyon tanulságos volt, innentől kezdve igyekeztem egy-két hetente pár óra szabadidőt szerezni magamnak, a férjem és a nagymamák segítségével. Elmentem, sétáltam egy nagyot egyedül, nem szólt hozzám senki, nem zavart meg senki. Teraszokon ültem (egyedül!!!), ittam a limonádét, olvastam - megváltás volt, komolyan.
Amikor a második gyerek megszületett, már tudtam, hogy nem akarok megint teljesen kikészülni, így a lányom egészen pici volt, amikor elkezdtem kivenni hetente 3-4 óra szabit, a lefejt tejet szépen megette cumisüvegből, egyáltalán nem volt gond. Csak a szándék kellett hozzá. Sokkal könnyebb is volt vele. Szerintem abból, hogy nem nulláztam le magam teljesen, ő is sokat profitált."
A háromgyerekes Zsófi azok közé tartozik, aki, ahogy maga megfogalmazta, "a gyerekekből töltekezik". Ő arról mesél, neki nem volt szüksége különösebb szabadidőre.
"Én aféle csodabogár vagyok, legalábbis a barátnőim szerint mindenképpen. Onnantól kezdve, hogy anya lettem, valahogy a gyerekektől kaptam meg azt a plusz energiát, amire szükségem volt. Persze sokszor voltam én is fáradt, de olyan öröm volt nézni őket, annyira tudtam örülni annak, ha ők örültek, hogy ez valahogy továbblendített mindig a holtpontokon.
Valószínűleg szerencsés alkat vagyok, talán az ilyenre mondják azt, hogy ősanya, mármint nem pejoratív értelemben. Az, hogy bújócskázunk, hogy rajzolunk, hogy gyurmázunk, nekem is mindig tök jó móka - nem belefáradok, hanem kikapcsolódom ilyenkor én is. Lehet, hogy én sem nőttem fel teljesen. Most meg már, hogy nagyobbak, meg hárman is vannak, valahogy magától kialakult az, hogy lett nekem is naponta egy-két órám, még ha nem is egyben, amit a saját gondolataimra, igényeimre fordíthatok."
Van szabadidejük? Fontosnak tartják, hogy legyen?
