A gyerekek számára akkor sem túl bonyolult ügy a homoszexualitás, ha egészen közelről érinti őket - írja pszichológus szakértőnk.
Akinek van legalább tizenöt ismerőse, nagy valószínűséggel ismer meleg - homoszexuális - embert. Sokan vannak mégis, akik nem tudnak róla, hogy baráti, rokoni, ismeretségi körükben volna akár egy meleg is. A rejtőzködés sokak számára biztonságosabbnak tűnik, különösen, ha nem tudják, milyen reakcióra számítsanak környezetüktől. Számos kellemetlenség, fájdalom megelőzhető, ha időben beszélnek a szülők a gyerekekkel erről a kérdésről. Előbb-utóbb találkozni fog a melegség kérdésével, és jó, ha nem a média által tálalt, meglehetősen torz kép él a fejében.
Aki a melegséggel a szűk családjában, szülőként találkozik, azt általában váratlanul éri. Kevesen gondolnak rá, hogy az ő gyerekük nem okvetlenül az ellenkező nemet fogja szeretni. De az is sokkszerű lehet, ha már házasságban élő, gyermekeket vállaló szülőről derül ki, saját neméhez vonzódik.
Nem olyan ritka ez, mint hinnénk, hiszen a melegség nem fekete-fehér kérdés, a szexualitás inkább felfogható egyfajta dimenziónak, amelynek két végpontján helyezkednek el a kizárólag heteroszexuálisok és homoszexuálisok. A végpontok között pedig azok vannak, akik elsősorban ellenkező vagy azonos neműekhez vonzódnak, de adott esetben képesek valamiféle vonzalmat érezni az előnyben részesítetthez képest másik nem iránt is.
Hogyan lehetséges, hogy egy hagyományos szerepet vivő családapa egyszer csak harmincöt évesen rájön, hogy elsősorban homoszexuális? Például úgy, hogy bár ennek a vonzalomnak korábban is lehettek jelei, a társadalmi elutasítás miatt maga is elsiklott ezek felett, bagatellizálta azokat. A feszültség, annak érzése, hogy valami „nem stimmel”, ettől még nem szűnik meg, és van, aki harminc, negyven, ötven évesen jön rá, mi is az a titok, amit addig maga elől is rejtegetett.
De ha nem a családban, akkor ismeretségi körben találkozik majd a csemete a melegség kérdésével, legrosszabb esetben csúfolódás formájában fog róla hallani.
A legegyszerűbb az lenne, ha egész természetes módon lenne otthon róla szó, amikor a szülők és gyerekek beszélgetnek a szerelem, család, párkapcsolat, szex témáiról, hogy vannak olyanok, akik a másik nemhez, és vannak, akik a sajátjukhoz vonzódnak. Sok szülő gondolja, hogy ez rendkívül komplikált kérdés, amit egy gyermek nem érthet meg. Aztán meglepődve tapasztalják, hogy a kicsik számára sokkal egyszerűbb, természetesebb ez, mint sok felnőttnek, akik számára a téma ideológiai, társadalmi, politikai felhangokkal is terhelt.
Nincs abban semmi bonyolult, hogy a legtöbb férfinak a nők tetszenek, a legtöbb nőnek a férfiak, de vannak olyan férfiak, akiknek a férfiak, és olyan nők, akiknek a nők. Az is megérthető, hogy a nőben és a férfiban van olyan kis magocska, amiből, ha összeforr, gyermek születik, és mesélhetünk arról is, hogy két férfi vagy két nő is nevelhet gyereket. Azok a gyerekek, akik ezzel a kérdéssel egészen kis korban találkoznak - például egy meleg nagybácsi és azonos nemű párja miatt -, a jelenséget tökéletesen természetesen, ítélkezéstől mentesen fogják fel.
Nem biztos, hogy megkérdezi a csemete, min múlik az, hogy valaki a saját vagy az ellenkező nemhez vonzódik, mert ez inkább a mi felnőtt logikánk, hogy fontos ezt tudni, hogy rögtön elhelyezhessük, „normális” jelenségről van-e szó. De ha mégis, mondjuk az igazat, mégpedig hogy az embernek sok-sok tulajdonsága van: van, ami vele születik, és aztán persze érik hatások, és nem lehet pontosan tudni, hogyan válunk éppen olyanná, amilyenek leszünk. Ennél konkrétabbat nem lehet mondani a gyermeknek megalapozottan, mert a kutatások arra jutottak, van genetikai komponense a szexuális orientációnak, azaz, hogy heteroszexuális vagy meleg lesz valaki, de ez csupán hajlamot jelent, azaz a későbbi tapasztalatok is befolyásolják a személyiségnek ezt a szeletét is, ahogy a többi tulajdonságunkra is ez igaz.
Ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy felvetődik, saját melegségéről beszéljen-e a csemetének, gyakori aggodalom, hogy szexuális kérdésről van szó, és ahogy sokan megfogalmazzák: az ember nem beszél a szexuális életéről a gyermekének. Ha csak szexről szólna a kérdés, bizonyára fel sem vetődne egyik szülőben sem, hogy a gyermekre is tartozik ez.
Éppen az igény, hogy „jó lenne, ha tudna róla” mutatja, elsősorban nem a szexről, hanem az identitásról szól a kérdés. A vonzódás, párválasztás kérdése fontos szelete az ember személyiségének, és egyfajta falnak érezheti a titkot a szülő, akiről nem tudja a gyermeke, hogy meleg. Van, aki szeretné eltalálni az „ideális életkort”, és keresi a módját, hogyan lehet erről beszélni. Ideális életkor nincs, bár igaz, hogy a kamasz gyermeket jobban felkavar egy olyan hír, ami más színben tünteti fel a szüleit, akinek képe életkorából fakadóan egyébként is éppen átalakulóban van. Mégis, az időzítést inkább az élet, mint az ideális életkorra vonatkozó okoskodás dönti el.
A módra pedig az a tanács: legyen személyes és egyszerű. Mondja el, neki mit jelent ez, hogy jelenik meg az életében. A felvezetés is lehet egyszerű: „van valami, ami nekem fontos, de még nem tudod rólam, ezt szeretném neked elmondani”.
Érdekes módon a gyerekeknek sok téma, köztük a melegség is sokkal természetesebb és kezelhetőbb, mint ahogy a felnőttek feltételeznék. Tulajdonképpen annyi a szülő dolga, hogy ő is lehántja a sok sallangot, és egy gyermek nyitottságával beszél róla. Azzal a nyitottsággal, amit még nem fertőzött meg a felnőttek sokszor ideologizáló, moralizáló világa.
