Rendhagyó könyvbemutatón ismerhette meg a közönség Tóth Réka Ibolya Elveszett harmónia – Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz a test, az érzelmek és a kapcsolatok útján című kötetét július 23-án, a Pullman Budapest Hotel Roxy Rooftop Lounge-ban.
Az Inda Press Kiadó gondozásában megjelent kiadvány személyes tapasztalatokra, önismereti felismerésekre és gyakorlati módszerekre építve mutat utat a belső egyensúly felé. Tóth Réka Ibolya a kötetben a keleti és a nyugati szemlélet eszközeit saját tapasztalataival kapcsolja össze.
Egyszer mindannyiunk puzzle-je darabokra hullhat
„Nagyon hiszek abban, hogy az ilyen rendezvényeket máshogy is el lehet indítani: más figyelemmel, más hangulatban és más lelkiállapotban” – fogalmazott a szerző, mielőtt egy elcsendesítő meditációs gyakorlatra hívta a borús nyári délelőttön összegyűlt vendégeket.
A meditáció után Kálmán Szonja, a Dívány főszerkesztője arról kérdezte, mit jelent számára az elveszett harmónia, és hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz.

Tóth Réka Ibolya szerint mindannyiunk életében lehet olyan időszak, amikor úgy érezzük, lelkileg nem tartjuk kézben a dolgainkat, gondolataink pedig sötétebbé vagy ködösebbé válnak. „Az elveszett harmónia az az állapot, amikor találkozunk azzal, hogy valami nem jó, valamit nagyon szeretnénk máshogy az életünkben” – mondta.
A szerző saját gyógyulásának tapasztalatait is beépítette a könyvbe. Felismerte, hogy a széthullás pillanata egyben lehetőség is, hiszen ilyenkor elkezdhetjük újra összerakni önmagunkat.
![]()
Az, hogy ez százas, ezres vagy tízezres puzzle, mindannyiunk egyéni története.
Az Elveszett harmónia négy fejezeten keresztül kínál kapaszkodókat ehhez a folyamathoz. A test, az érzelmek, a gondolatok és a kapcsolatok egyaránt fontos szerepet kapnak benne.
Tóth Réka Ibolya Elveszett harmónia – Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz a test, az érzelmek és a kapcsolatok útján című könyvét most 10% kedvezménnyel vásárolhatod meg. Keresd az Inda Press webáruházában!
A test hamarabb jelezhet, mint a gondolataink
A szerző szerint a test különösen fontos kiindulópont, mert gyakran már azelőtt jelzi a stresszt, hogy tudatosan felismernénk, mi történik velünk. Egy feszült munkahelyi helyzetben például megemelkedhet a pulzusunk, felgyorsulhat a légzésünk, vagy akár a pupillánk is kitágulhat. Ha megtanuljuk felismerni ezeket a jelzéseket, könnyebben visszavezethetjük az idegrendszerünket a biztonság állapotába.
Az érzelmekkel kapcsolatban Tóth Réka Ibolya azt hangsúlyozta, hogy azok nem akadályok, hanem üzenetek. Bár mindannyian érzelemvezérelten működünk, szerinte nem az a cél, hogy mindenáron kellemes érzéseket erőltessünk magunkra. A szomorúsággal, a fájdalommal vagy a haraggal is érdemes kapcsolatba kerülnünk, felismernünk őket, majd végigmennünk azon a folyamaton, amelyben fokozatosan feloldódhatnak.

A kötetet gyakorlatban is használhatjuk
Tóth Réka Ibolya első kötete gyakorlati útmutatóként is működik. Keretes feladatok, összefoglalók és tíz, QR-kóddal elérhető vezetett gyakorlat segíti az olvasót abban, hogy ne csak megértse, hanem meg is tapasztalja a leírt módszereket.
A meditációk között mantragyakorlatok is szerepelnek, de helyet kapott például a harag felismerését és átalakítását segítő „harag ökle” gyakorlat is.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A harmónia az alapműködésünk
A beszélgetés végén a szerző optimista üzenetet fogalmazott meg. Szerinte a harmónia nem távoli, elérhetetlen állapot, hanem az ember eredeti működésének része.
![]()
A saját cseppemért én felelek, de az bemegy a nagy óceánba. Ha sok pici cseppet tudatosan csepegtetjük bele az óceánba, egyszer csak azt fogjuk látni, hogy kitisztult az óceánunk.
Az esemény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A tetőteraszt ekkorra már napfény töltötte be, mintha az időjárás is igazodott volna a délelőtt üzenetéhez: a harmónia talán nem tűnik el végleg, időnként csupán vissza kell találnunk hozzá.
Kapcsolódó: Arról, milyen személyes tapasztalatok és felismerések hívták életre az Elveszett harmóniát, korábbi interjúnkban mesélt Tóth Réka Ibolya.
























