A boldog pasik nem jönnek be a nőknek
Igazoltnak tűnik a sztereotípia, miszerint a nők a rossz fiúkhoz vonzódnak.
Igazoltnak tűnik a sztereotípia, miszerint a nők a rossz fiúkhoz vonzódnak.
Harmincezer svéd nőt vizsgáltak egy kutatás során, az eredmény szerint aki az átlagosnál több vörös húst eszik, nagyobb eséllyel indul a stroke-ért.
Ha kaptál már defektet biciklizés közben, vagy esett le a láncod egy túra során, a semmi közepén, akkor tudod, milyen szembesülni egy szakértő pasi vagy szerviz hiányával.
A kutatás szerint ez évente öt terméket jelent, hiszen a nők átlagosan 5600 forintot fizetnek egy kozmetikumért.
Egy indiai faluban úgy döntöttek az öregek, hogy a hajadon nők nem használhatnak mobilt. Döntésüket azzal magyarázzák, hogy a telefon miatt sokkal könnyebben szervezhetnek tiltott esküvőket. Amit egyébként leggyakrabban halállal büntetnek.
Folyamatosan ideges volt az éhségtől, hozzá se lehetett érni, aztán amikor már az éhhalál szélén állt, annyi palacsintát evett, hogy rosszul lett - panaszkodott egy nyilatkozónk. Úgy tűnik, a rendszeres, fogalom nélküli diétázás, az anyai érzések túlműködése, az általános szemforgatás és a zsaroló jellegű szexmegvonás bosszantja legjobban a férfit a barátnőjében. A nemek harca folytatódik.
“Olyan korban élünk, amikor nehéz egy fiúnak gond nélkül felnevelni magában leendő férfiasságát.