Kulcs a nőkhöz!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Én még mindig azt vallom - még ha konzervatívnak, elavultnak hangzik is-: klasszikus körülmények között (nem elsősorban az internetes társkeresésre gondolok), szórakozóhelyen, tömegközlekedésen, fitneszteremben, könyvesboltban kezdeményezzen csak a férfi!  

Tízből kilenc pasi kiesik

Mazochista lennék, hogy rájuk bízom? Igen! Mert tízből hét pasi még mindig azt hiszi, hogy az ismerkedéshez elég egy kéz (ami szerintük jó helyen lesz fél úton a mellem és a köldököm között), elég egy lihegés (rosszabb esetben piaszagú lehelettel), és elég egy kérdés („Kérsz a sörömből?” vagy „Megadod a számod?"). A nyolcadik pasi - aki mellesleg még érdekelne is - búskomor tekintetével (ha egyáltalán rám mer nézni) azt üzeni: „Nálad nincs esélyem, elnézést, hogy élek.” A kilencedik pedig az az alapvetően helyes srác a munkahelyről, aki viszont beképzelt, nevet a saját viccein, és úgy próbál randira hívni, hogy közben bizonygatja: ő a főnyeremény, nála jobbat úgysem találok. 

Ébreszd fel a vonzalmat!

Félve merek csak visszautasítani, mert az említett kilenc pasi szerint - és gyanítom, hogy a férfi olvasók is így gondolják -  én vagyok a beképzelt liba, akinek senki nem jó. Pedig ahogy azt Zsedényi Csaba, a Kulcs a nőkhöz című könyv szerzője is állítja: a csinos lányok nem bunkók (köszönjük), csak automatikus védelmi pajzsot alakítanak ki, és a sok fárasztó alak mellett üdítően hat, ha végre jön egy férfi, aki udvariasan, ám végtelenül pimasz módon, csordultig tele önbizalommal teszi fel a kérdést: „Szia, mit iszol?”

Igen, ő a tizedik… Aki, ha kell, tud nemet mondani. Aki pontosan tudja - és ki is használja -, hogy mi az erősebbekhez vonzódunk. Csabi így ír: „A legtöbb nő azt mondja, rendes srácra vágyik, mégis sokan rosszfiúval vannak, mert ő hozzá vonzódnak, és persze a jófiúk, a „legyünk csak barátok” vállán sírják ki magukat. Ha megfelelő időben a megfelelő dolgokat megteszed, a vonzalom felébred, akár akarja a másik, akár nem.”

Rettenetesen bosszantó, hogy mi nők, ennyire kiszámíthatóak vagyunk. Olvasom a könyvet, idegesít, persze nevetek magamon, és olykor igazat adok, miközben falom az oldalakat. Hogy is van ez? Idegesít, mégis érdekel? Na igen, itt az igazság! 

Legyél öntudatos, jókedvű egyedi!

Csaba azt tanácsolja férfi olvasóinak, hogy úgy beszéljenek a becserkészendő hölggyel, mintha a kis unokahúgukkal társalognának, akit ugyan szeretnek, de az agyukra megy… „Azt sugározd magadból, hogy a lány mázlista, hogy egyáltalán szóba állsz vele. Azt kell éreznie, hogy válogatós vagy, és neki kell jó benyomást tennie rá, ha akar tőled valamit. Irányító szerepben kell lenned, legyél öntudatos, egyedi és legyen gerinced, mert egyetlen nő sem vonzódik egy kiskutyaként rohangáló emberhez, akit nem tud tisztelni. Légy jókedvű, nevessenek sokat a társaságodban!” - záporoznak a tanácsok, ám az elméleti tippek mellett van ismerkedős gyakorlat is a könyvben.  

Kaphatok egy csókot? És egy sört?

A szerző szerint a legjobb megszólítási és beszélgetési témák mindig a környezettel kapcsolatosak. „A bárpultnál a melletted álló lányt megkérdezed, mit iszik, vagy mit fog inni? Nem úgy, mintha meg akarnád hívni, hanem csak az italról érdeklődve. Megkérded, hogy ajánlja-e, és ha igen, miért. (Persze igen, különben nem inná). Ha szimpi vagy, kóstolással kínál. Utána megkérdezheted, azt is, milyen koncert, zene volt/lesz. Máris beszélgettek.

Beleképzeltem magam a szituációba: egyrészt biztos, hogy nem kínálnám meg, másrészt igaz: ez egy kulturált megszólítási mód, és szinte biztos, hogy beszélgetés lenne a vége. 

Itt egy másik trükk: „Kaphatok egy csókot? A lány reakciója általában egy „nem” lesz, zavarodott mosoly kíséretében, amire te egy elégedett mosollyal a következőt mondhatod: És egy sört?” Ennyi szemtelenségen már muszáj lesz nevetnie.

Nos, egy ilyen szituációban garantáltan elnevetném magam, persze az is megfordulna a fejemben, hogy a bunkó állatja… De ahogy olvasom a könyvet, kiderül: nem is az a cél, hogy jó fejnek, kedvesnek, szórakoztatónak tűnjön a pasi. A beszélgetés célja a vonzalom felébresztése, majd erre építve a kapcsolat kialakítása.  

A csajozás tanulható

Az ismerkedés képessége mindenkiben megvan, de lehet, hogy nem kerül felszínre. A pasiknál meg pláne nem, és most nem a gúny beszél belőlem, mert Csaba is úgy vélekedik: a legtöbb féri nem képes ismerkedni. (Emiatt szexuálisan ki vannak éhezve, így hát persze, hogy az igényeiket valamennyire kielégítő lánnyal azonnal le akarnak feküdni - ezért van a sokszor bunkó viselkedés.) A dolgot tovább nehezíti, hogy a pasik többsége el sem fogadja a tanácsokat, mert önérzetük megakadályozza őket abban, hogy tudatosan foglalkozzanak az élet ezen területével.

Pedig az ismerkedés tanulható, amire a legjobb példa egyik fiú-barátom, aki bevallottan is könyvből tanulta a csajozós fogásokat - nincs még egy ismerősöm, akinek ennyi nője lett volna! És nem csak egyéjszakás partnere! A Kulcs a nőkhöz sem elsősorban ehhez ad útmutatót - nem csábítómestereket akar képezni (milyen megnyugtató!), mindössze megmutatja, hogyan tud vonzó lenni egy férfi személyisége, hogyan változtassa meg a nőkkel való kapcsolatát, hogyan ismerkedjen (vagy ha úgy tetszik: csajozzon), és nem utolsó sorban: hogyan építse ki és tartsa meg a párkapcsolatát.

Hogy mindez mennyire manipulatív, vagy ha úgy tetszik etikus módszer? Hogyan tud egy pasi ezen ismeretek birtokában önmaga maradni? Folytatjuk!


Zsedényi Csaba:

Kulcs a Nőkhöz 

Jaffa kiadó

Én is szájjal neked, te is nekem, ez a jelek szerint a szex csimborasszója, de azért nem ilyen egyszerű mégsem – minden, amiről a női lapok hallgatnak az örökzöld 69-es figurával kapcsolatban, avagy a Dívány szextipp-értelmezője szigorúan házi használatra. | Szextipp-értelmező – A 69-es csapdája

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.