Az indulás előtti este kilyukadt a teherautó turbócsöve, így majdnem meghiúsult a költözés. Nagycsalád Németországba emigrál.
A bérletet az iskolától kapják, a diákot azonnal a kezünkbe nyomták, a kaját online fizetjük, három menüből választhatnak.
Kiderült, a hivatalos, 60 napos határidő valójában 160 is lehet, úgyhogy ingázunk majd ügyintézni.
Hiába ajánlottam fel, hogy előre fizetek egy évet, német munkahely híján az összes lakásból elhajtottak. Másnap reggel aztán megtört a jég.
Menni, menni, el innen. A négyből három ősszel már kint kezdi az iskolát, a férjem céget alapít, és megvan a lakás is. Júliusban indulunk!
A keletnémetek is lusták, a kutyaszar mindent beterít, szelektív hulladékgyüjtés pedig csak elméletben létezik.
Az őszi szünet után a matekot és az angolt tanulják majd a normál, német osztállyal, majd hat hét után még két tárgyat.
Család. Napi rutin. Túró. Csak néhány dolog azök közül, amelyek három hónap máshol élés után hiányoznak.
A gyerekek reakcióit elnézve időbe telik, míg megértik: nem az a ciki, aki meztelenül strandol, hanem aki nem tud, vagy akar efölött napirendre térni.
Sok szempontból érdekes és lenyűgöző dolog egy működő demokráciában élni. Nyolc dolog, ami itt jobban megy.
A hivatalban senkit nem érdekel, miért költöztünk az országba, és az is be tud jelentkezni, aki alig beszéli a német nyelvet.
A körzeti suli tíz percre van, viszont a bevándorlók integrálására külön iskolát tartanak fent, mi ide járunk majd, legalábbis eleinte biztosan.
