Emigráltunk: így történik a lakcím bejelentése Németországban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hivatalban senkit nem érdekel, miért költöztünk az országba, és az is be tud jelentkezni, aki alig beszéli a német nyelvet.

Azok után, hogy kiderült, nem valós az a sztereotípiára,miszerint Németországban nem lehet munkaszerződés nélkül lakást találni, a bejelentkezés volt a legelső, amit el kellett intézni. Ez nagyon fontos azok számára, akik letelepedési szándékkal érkeznek az országba. Ha ugyanis nincs németországi bejelentett lakcímünk, akkor nem nyithatunk németországi bankszámlát, nem lehet németországi betegbiztosításunk, és nem igényelhetünk német adókártyát sem. 

A bejelentkezést minden városban a helyi Bürgerbüro-ban vagy Rathaus-ban (magyarul: városháza) lehet megtenni. Szerencsesorozatunk ezen a ponton is folytatódott, a freitali Rathaus ugyanis szinte velünk szemben van, és bő tíz percen belül sikerült bejelenteni az egész családot.

A lakcím bejelentéséhez érvényes személyi igazolványra vagy útlevélre van szükség, és a bérleti szerződésre. Felnőtteknek személyesen kell megjelenni, a gyerekek bejelentkezését viszont a szülők is el tudják intézni. (Természetesen ebben az esetben is érvényes személyi igazolvány és útlevél szükséges, így a kisebbik lányomnak már három hónaposan megcsináltattuk a személyit.)

Kelet-Németországban viszonylag kevesen beszélnek angolul, úgyhogy férjem a kitűnő angol és haladó német nyelvtudásával hiába is próbálkozott a könnyebbik utat választani. Az ügyintézés így is gyors volt, az ügyintézőt pedig csak a tények érdekelték, úgyhogy teljes mértékben mellőzve voltak az olyan jellegű kérdések, hogy miért költöztünk az országba/városba, van-e már bejelentett munkahelyünk, stb.

Vallja magát ateistának, ha nem akar egyházi adót fizetni

Érdekes dolog viszont, hogy a bejelentkezésnél meg kellett mondani azt is, hogy milyen vallásúak vagyunk, illetve tartozunk-e valamilyen egyházi közösséghez. Ez az egyházi adó miatt fontos, aminek mértéke tartománytól függ, de általában az SZJA (Lohnsteuer) 8-9 százaléka, amit automatikusan levonnak a jövedelemből.

Mi ateisták vagyunk, nem tartozunk egy egyházhoz sem, így nem kell adót fizetnünk, de nem is használhatjuk az egyházi épületeket, szolgáltatásokat.

Lakcímkártya nincs, a későbbiekben a bejelentkezésnél kapott Anmeldebestätigung (egy A4-es nagyságú papír) igazolja a hivataloknak, bankoknak és bisztosítóknak, hogy állandó lakhelyünk van Németországban. Szóval ne várja majd senki, hogy mondjuk postai úton kézbesítik a lakcímkártyát, mert az nincs, és a magyar lakcímkártyát (ha van) sem kérik a személyi igazolvány, illetve az útlevél mellé az ügyintézéshez.

A személyes adatok változását mindenképp be kell jelenteni, ami azt jelenti, hogy nekünk a jövőben a gyerekek vezetéknevének módosulása miatt újabb kört kell majd futni. Ráadásul nem lesz elég a friss útlevél bemutatása, hanem hivatalos fordítás kell a gyámhivatal határozatáról. 

Nagyjából ennyit érdemes tudni a lakcím bejelentésének módjáról, amit egyébként minimális német nyelvtudással is könnyedén el lehet intézni, nem szükséges hozzá tolmács/tolmácsoló ismerős. Az ügyintézők ugyanis maximálisan segítőkészek, a felmerülő kérdésekre pedig az "anmeldebestätigung" kifejezésre rákeresve fel lehet készülni az internetről is, megtalálható a formanyomtatvány. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.