Articles tagged meddőség
Szülőség
• 2007. 10. 04. 08:06
Sosem lesz már babánk?
Hogyan éli meg egy pár, hogy hiába próbálkoznak, hiába küzdenek, a várva-várt baba nem akar megfoganni? Mit tudnak tenni, amikor kiderül, mindketten egészségesek, a bébi mégsem jön? Olvasónk, Adrienn számol be a kellemetlen vizsgálatokról, az érzéseiről és a végső döntésről.Kislány korában (majdnem) mindenkinek voltak babái, játszott papás-mamást, sőt az elvetemültebbek – mint például én – odáig mentek, hogy a függönyt mennyasszonyi fátyolként használva bevonultak a szoba közepére, elnézést, az oltárhoz.Amikor találkoztam a férjemmel, még annyira fiatalok voltunk, hogy semmi ilyesmire nem gondoltunk, csak egyszerűen élveztük az időt, amit egymással eltölthettünk.
Szülőség
• 2008. 03. 05. 10:40
Meddőségi központ kialakítását tervezik Pécsett
Minden harmadik Pécsett beültetett embrióból gyermek születik, a helyi lombikprogram eredményei nemzetközi szinten is elismertek, írja a Dunántúli Napló.
Szülőség
• 2008. 03. 18. 10:45
A terméketlenség már az anyaméhben eldől
A felnőttkori esetleges terméketlenség és más hasonló problémák az anyaméhben mérhető hormonszinttel állnak összefüggésben a terhesség korai szakaszában - mutatták ki patkányokon brit kutatók.
Szülőség
• 2008. 12. 12. 08:10
Petefészek-átültetés után szült egy nő St. Louisban
Sikeres petefészek-átültetést hajtottak végre az egyesült államokbeli St.
Szülőség
• 2009. 01. 22. 14:25
Minden ötödik pár meddőségi problémákkal küzd Magyarországon
A házaspárok húsz százaléka meddőségi problémákkal küzd Magyarországon a legfrissebb statisztikai adatok szerint, azaz minden ötödik pár szembesül azzal a ténnyel, hogy nem akkor és nem úgy érkezik a gyermekáldás, ahogyan eltervezte.
Szülőség
• 2009. 02. 18. 12:00
Meddőség: amikor még nem sejtünk semmit
A teherbe esésig gyakran hosszú az út: könnyek, remény, csalódás, néha teljes sikertelenség.
Szülőség
• 2009. 03. 12. 14:00
P3 - A rák ijesztő árnyékában
Egy korábbi posztunkban bemutattuk Zsömit, aki egy minisorozat első fejezetében arról írt, a férjez menés után szeretne teherbe esni.
Szülőség
• 2009. 04. 01. 15:00
Miért nem esem teherbe? Selejt vagyok?
Zsöminek, akivel már találkozhattatok a Porontyon, a rossz rákszűrés-eredményei után kimetszettek a méhszájából egy darabot, hogy jobban megvizsgálják.
Szülőség
• 2009. 04. 29. 12:27
Az egész világ arra vár, hogy teherbe essek?
Zsömi arról mesél, mennyire nehéz a munkahelyéről sunnyogva járkálni a különböző vizsgálatokra, és mennyire rosszul viseli környezete állandó kíváncsiskodását.
Szülőség
• 2009. 05. 22. 11:41
Somody szerint túl sok meddőségi kezelést finanszíroz az állam
A vállalkozó azt szeretné, ha öt helyett csak két mesterséges megtermékenyítést finanszírozna az állam.
Szülőség
• 2009. 06. 16. 08:01
Mintha a hüvelyeden át húznák ki a méhedet
Zsömi legújabb beszámolójában arról mesél, hogyan zajlik egy meddőségi kivizsgálás.
Szülőség
• 2009. 06. 08. 07:15
A gyógyszer, amitől terhes leszek
Zsömi folytatja küzdelmét a gyermekért, gyógyszeres kezelésnek veti alá magát.