Egy korábbi posztunkban bemutattuk Zsömit, aki egy minisorozat első fejezetében arról írt, a férjez menés után szeretne teherbe esni. A második részben elmeséli élményeit a genetikusnál és a nőgyógyásznál, amikor kiderül, hogy a rákszűrés eredményei nem jók. A teherbe eséssel még próbálkozni sem szabad.
3 hónap hőmérőzés után visszatértem a kedves genetikus rendelőjébe, és bemutattam a hőgörbéket, amelyeket a reggeli vizsgálatok során készítettem. A tanár úr ezek alapján azt állapította meg, hogy bár nagy valószínűséggel van peteérésem, fennáll a sárgatest-elégtelenség gyanúja. Clostylbegitet írt fel, ami egy szintetikus hormon, vagyis nem hormon igazából, csak olyan, mintha az lenne. Az agyalapi mirigyre hat, serkenti a peteérést, ezért havonta több sejtecske is megérhet, nem kizárt az ikerterhesség lehetősége. Szedése mellett ajánlott a ciklus ultrahangos követése, hogy az esetleges cisztaképződést vagy egyéb mellékhatásokat időben ki lehessen szűrni, ultrahanggal a peteérés is könnyebben nyomon követhető.
A genetikus rendelőjéből a szomszédos nőgyógyászati rendelőbe mentem, hiszen amúgy is esedékes volt már az éves vizsgálat. Gyanútlanul feküdtem fel a vizsgálószékbe, a tudat, hogy az orvos egy nő, egészen oldottá tett. A vizsgálat egyáltalán nem fájt, a doktornő még a kacsát is megmelengette, hogy ne a hideg fémet érezzem, és olyan óvatosan vizsgált, mint még soha egyetlen férfi kollégája sem. Hüvelyi ultrahangot csinált és rákszűrést végzett, egy hét múlva kellett telefonálnom az eredményért.
Majdnem el is felejtettem, annyira biztos voltam benne, hogy mint eddig, most is jó lesz az eredmény, hiszen ez csak egy rutinvizsgálat! Aztán jött a valóság: a rákszűrés diagnózisa P3, vagyis a rákot megelőző állapot, a HPV (humán papilloma vírus) jelenlétét mutatták ki a méhszájból vett mintában. Na ne! Ez valami tévedés lehet, én nem vagyok az a „rákos fajta”, már elnézést!
A doktornő a vizsgálat ismétlését javasolta, de előtte még használjak egy speciális kúpot 10 napon keresztül a következő ciklusom közepén, majd az azt követő ciklusban jöjjek újra szűrésre. Oké, kúpozzunk, gondolom én – de a legidegesítőbb az egészben, hogy most nem kezdhetem el szedni a Clostylbegitet, sőt, nem is ajánlatos teherbe esnem, amíg ez a dolog nem tisztázódott, tehát újra elővesszük a rég használt védekezési módszereinket. A következő szűrésig csigalassúsággal telik az idő, majd újabb egy hét várakozás az eredményig: pozitív, vagyis ismét P3. Műtét vár rám.
Egy december közepi napon egyedül autózom a kórházhoz – párom sajnos nem tudta megoldani a helyettesítését, meg amúgy is nagylány vagyok már - bemegyek a szocreál váróba, majd fel a műtőkhöz vezető folyosóra, ahol még egy szekrény sincs a kabátomnak, táskámnak. A műtő ablakába (!) teszem a táskám és felfekszem. A doktornő helyi érzéstelenítést alkalmaz – meglepő módon nem fáj – és pár perc múlva túl is vagyok a beavatkozáson, bár a vérzést még ezzel a szuper új lézeres technikával is nehezen állította el.
A kisműtét - conisatio - lényege, hogy a méhszájból kimetszenek egy kúp alakú részt, amit egyrészt szövettanilag megvizsgálnak, hogy valóban fertőzött volt-e, másrészt ezzel el is távolítják a veszélyeztetett részt.
Lekászálódom, felöltözöm, és hazahajtok. Kezem-lábam zsibbad, agyamban az orvosi utasítások: no sport, no szex, 6 hét múlva kontroll. Még további 6 hét! Az egész ősz úgy telt el, hogy esélyünk sem volt összehozni a gyereket. Hiába állítom a leggyorsabbra az autó ablaktörlőjét, a látásom továbbra is homályos. Nemcsak a hó kezd el hullani…
Zsömi
