Zsömi arról mesél, mennyire nehéz a munkahelyéről sunnyogva járkálni a különböző vizsgálatokra, és mennyire rosszul viseli környezete állandó kíváncsiskodását.
Zsömi, aki a Porontyon számol be küzdelméről a várva-várt gyermekáldásért, a kezdeti tapasztalatok, az ijesztő rákgyanú és a további sikertelenség után arról mesél, mennyire nehéz a munkahelyéről sunnyogva járkálni a különböző vizsgálatokra, és mennyire rosszul viseli környezete állandó kíváncsiskodását. Talán jobb lenne, ha mindent elmondana nekik küzdelmeiről?
A postás, a rendőr, a villanyszerelő… a régi magyar sláger cseng a fülemben. Az én átiratom így hangzik: a gondnok, a portás, a manikűrös nő… Mindenki, az egész világ azt figyeli, mikor esem teherbe. És ezt szó szerint értsétek: reggel a portás kérdezi: azért cseréltem-e le az autómat, mert jön a gyerek? Délben a gondnoknő bizalmasan közelebb hajol, s cigifüsttől bűzlő szájjal halkan a fülembe ordítja: „Csak nem készül valami?” Este a körmös a hasamat stíröli, s mosolyog kajánul a bajsza alatt: (tényleg van neki): „Híztál? Vagy…?”
Szó se róla, benne vagyok már a korban, 33 éves létemre egy jól működő házasságot és szolid, polgári körülményeket is fel tudok mutatni, de gyereket? Vagy mutassam fel az orvosi leleteimet? A hormonszintek, kis-, és nagy laborok, kenetvételek, spermiogramok, inszeminációk, lombikprogram leleteit? Három év alatt egy vaskos dossziét gyűjtöttünk össze.
A hormonos injekciók és tabletták természetes következményeként csinos úszógumi nőtt a derekamra, ezért valóban előnyben részesítem a kényelmes, tunika jellegű fölsőket és a gumírozott derekú szoknyákat. Talán ez ad okot a környezetem általános gyanakvására? Vagy az, hogy eleve „haskitolós” tartásom még hangsúlyosabbá válik, ha két szem cseresznyénél többet eszem? És mit feleljek eme jóemberek természetesen csupa-csupa jóindulatú kíváncsiság vezérelte érdeklődésére?
Válaszaim udvariassága fordított arányban áll a bennem megforgatott tőr élességével. Védeni próbálom intimszférám utolsó morzsáit, azt, amit még a nőgyógyász alul, s a pszichológus felül meghagyott. Ezért rejtem ádázul szégyenletes titkomat munkahelyemen. Sunnyogva osonok az esedékes vizsgálatokra és reszketve kémlelem a várótermek népét: sehol egy kolléga? Bár érzem, előbb-utóbb úgyis lebukom, s akkor nem lesz kegyelem. Ha már most ennyi fájdalmat tudnak okozni tapintatlan kérdéseikkel, mi lesz akkor, ha a coming out mellett döntök? Ti mit tennétek a helyemben?
Zsömi
