Sosem lesz már babánk?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogyan éli meg egy pár, hogy hiába próbálkoznak, hiába küzdenek, a várva-várt baba nem akar megfoganni? Mit tudnak tenni, amikor kiderül, mindketten egészségesek, a bébi mégsem jön? Olvasónk, Adrienn számol be a kellemetlen vizsgálatokról, az érzéseiről és a végső döntésről.Kislány korában (majdnem) mindenkinek voltak babái, játszott papás-mamást, sőt az elvetemültebbek – mint például én – odáig mentek, hogy a függönyt mennyasszonyi fátyolként használva bevonultak a szoba közepére, elnézést, az oltárhoz.Amikor találkoztam a férjemmel, még annyira fiatalok voltunk, hogy semmi ilyesmire nem gondoltunk, csak egyszerűen élveztük az időt, amit egymással eltölthettünk.

Hogyan éli meg egy pár, hogy hiába próbálkoznak, hiába küzdenek, a várva-várt baba nem akar megfoganni? Mit tudnak tenni, amikor kiderül, mindketten egészségesek, a bébi mégsem jön? Olvasónk, Adrienn számol be a kellemetlen vizsgálatokról, az érzéseiről és a végső döntésről.

Kislány korában (majdnem) mindenkinek voltak babái, játszott papás-mamást, sőt az elvetemültebbek – mint például én – odáig mentek, hogy a függönyt mennyasszonyi fátyolként használva bevonultak a szoba közepére, elnézést, az oltárhoz.

Amikor találkoztam a férjemmel, még annyira fiatalok voltunk, hogy semmi ilyesmire nem gondoltunk, csak egyszerűen élveztük az időt, amit egymással eltölthettünk. Szerencsére azért hamar kiderült, hogy férjnek való tészta, ahogy egymás között mondjuk!

Körülbelül hat évvel ezelőtt kezdtünk először beszélgetni a gyerekről, úgy általában, de ez a téma egyre többször szóba került. Nem tudom, kinél hogyan született meg a döntés, de mi annyit agyaltunk a témán, hogy kezdtem azt hinni, szegény gyerek örökre csak gondolati síkon fog létezni. A döntést végül is teljesen prózai körülmények között hoztuk meg, in flagranti megkérdezte az uram, hogy belevágjunk? Rábólintottam, és persze aznap este úgy aludtam el, hogy én már úgyis terhes vagyok.

Hónapokig a föld felett jártam, mosolyogtam mindenre, mindenkire. Aztán úgy fél év után már kezdett egy pici rossz érzésem lenni az újabb menstruációnál, de körülbelül egy év után kezdődött el számomra a pokol. Elkezdtük az orvoshoz járkálást, rendszeresen a recepciónál – hátam mögött a tömött sorral – kellett taglalnom a nemi életünket (mikor, hányszor, stb.), megszoktam a váróban való többórás ücsörgést, a sorstársak történeteinek meghallgatását és a „feküdjön fel a vizsgálóasztalra” kérést.

Vérvételek, hormonvizsgálatok, petevezeték-átjárhatósági vizsgálat, ultrahangos vizsgálatok és ez még nem is a teljes lista, sőt mi a piskóták közé tartozunk, mert nálunk mindkét félnél mindent rendben találtak, tehát minket olyan sokáig nem „kínoztak”.

Három meddőségi klinikán jártunk és egyik helyen sem találtak okot, miért nem sikerül teherbe esnem. Közben pedig múltak az évek, mialatt mi próbálkoztunk különböző módszerekkel, végig kellett asszisztálnom a baráti körben az összes gólyahírt és persze ilyenkor az utcán, a tévében, az újságokban mindenhol csak terhes nőt, kismamát látni. A világ felé mosolyogtam, de belül felemésztett a fájdalom, a szomorúság és a düh, utáltam végighallgatni azokat a jó tanácsokat, hogy „lazítsatok, biztos azért nem jön össze, mert görcsöltök rajta”.

Persze ezek a kiváló ötletek mind olyanok szájából hangzottak el, akiknek fogalmuk sem volt arról, milyen néhány hónapnál többet várni a gyermekáldásra (légy szíves, ne is tanácsolj ilyet senkinek, elég fájdalmas ezt századszorra végighallgatni, arról nem is beszélve, hogy legtöbbször nem is helytálló). Kifordultam önmagamból, egész nap sírtam, sokszor az utcára sem tudtam kimenni. Persze nem csak én szenvedtem, a férjemet az viselte meg a legjobban, hogy az addigi állandóan csacsogó, mosolygós, poénkodó felesége egy kisírt szemű, szomorú, néma kísértetté változott. Nem szeretek visszagondolni erre az időszakra.

Aztán 2005. februárjában történt valami. A Húgom, kicsit félve, elárulta, hogy babát vár. Egyszerűen kisütött a nap, éreztem, hogy kitörtem a fekete réteg alól, mert végre teljes szívből tudtam örülni más boldogságának, nem voltam irigy rá, visszakaptam önmagam! Annyi boldogságot hozott az unokahúgom ebbe a családba, hogy elmondani nem lehet, ő a szemünk fénye és segített nekem feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Segített rátérni arra az útra, amin most járunk. Megértettük, lehet annyira szeretni egy kisembert, hogy nem számít, ki hozta a világra. Egy évvel ezelőtt beadtuk a jelentkezésünket az örökbefogadásra és azóta minden megváltozott, megnyugodtunk, fellélegezhettünk, hiszen az örökbefogadás hosszú procedúrája garantálja azt, amit egyik meddőségi központ sem: szülők leszünk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.