Két tündér gyermeke volt, aki egy kisgyerek sajátos módszerével bosszulta meg, ha el akarták őt választani szeretett szüleitől, iskolás lányként fiúkkal játszott indiánosdit és titkos társaságot alapított barátnőivel.
Arany Jánost szerethetjük a Toldiért vagy az Ágnes asszonyért, de mindenképpen a szelíd és alázatos jelleméért. A művészetét nem inspirálta az alkohol vagy az ópium, nem keveredett kétes nőügyekbe, jó férj volt és szerető apa.
József Attila mind életében, mind halála után megosztó figura volt. Életműve talán a 20. század magyar irodalmának a legtöbbet magasztalt költeményei, amiket a mama feldogozatlan halála, a szegénység, a szeretet folytonos keresése és a meg nem értettség ihletett. Arról azonban kevés szó esik, hogy ki volt az az ember, aki ezeket a verseket írta, akit nemcsak a világ dobott ki magából, hanem aki akár késsel a kezében ment a világ ellen.
A magyar irodalom Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolatát az egyik legszebb szerelemként tartja számon, pedig a pár élete egyáltalán nem volt felhőtlen.
„A varázsló, egy harmincon aluli férfi, akinek arca már egészen szomorú, ráncos és kisgyerekes volt a sok ópiumtól, cigarettától és csóktól – hamvazószerdán kora hajnalban haldoklott.” Ugyan Csáth Géza nem volt varázsló, valamivel harminc is elmúlt, és egy júliusi napon halt meg, kétségtelen, hogy a sok morfium és ölelés hozta idő előtti halálát. Ki volt ő valójában, és hogy jutott el odáig, hogy maga vessen véget az életének?
„Erdélyi Ágnes azon irodalmi szerzők egyike, akikről alighanem mindenki hallott – mert hallania kellett róla az iskolában –, de elsőre nemigen tudja elhelyezni az irodalomtörténetben, és nagy valószínűséggel nem olvasott tőle semmit” – írja Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész Erdélyi Ágnes posztumusz összegyűjtött és kiadott írásainak, az Arckép szavakból című kötet előszavában. Az íróról eddig valóban inkább csak úgy hallottunk, mint Radnóti Miklós féltestvéréről, de eljött az idő, hogy megismerjük az ő életét és munkásságát is.
Adott két nagyszerű, 20. századi író, akiket egy óceán választott el egymástól, életútjuk mégis nagyon hasonló. Molnár Ferenc és Ernest Hemingway akár barátok is lehettek volna, az mindenesetre biztos, hogy könnyen találtak volna közös témát.
Hiába emeljük piedesztálra költőinket az irodalomórákon, ők is csak esendő emberek kavargó érzelmekkel és akaratlan botlásokkal. Néha egy gyönyörű vers egészen más körülmények között született meg, mint ahogyan hinnénk.
Száz-kétszáz éve élt költőink és íróink gyengéi a színésznők voltak. Nincs is ebben semmi meglepő, ha arra gondolunk, hogy a helyüket ma filmsztárok vették át, akikért – lássuk be – nem nehéz plátói lángolást éreznünk.
Vajon hogyan keresnék a szerelmet a magyar irodalom híres alakjai a népszerű társkeresőn?
Nem csak hattyúnyakú hajadonok és megkapó tekintetű lovagok jelenthetik egy-egy irodalmi mű inspirációjának a forrását: néha egy jól ismert helyszín emlékének felidézése vagy közelségének varázsa is megihletheti a szerzőt.
A magyar irodalom hősei nem csak a múzsa csókjától fogantak meg: néha hús-vér emberek mintájára születtek.
