Két tündér gyermeke volt, aki egy kisgyerek sajátos módszerével bosszulta meg, ha el akarták őt választani szeretett szüleitől, iskolás lányként fiúkkal játszott indiánosdit és titkos társaságot alapított barátnőivel.
Szabó Magda gyerekkora még egy évszázad elteltével, a 21. század elején is irigylésre méltó. Szüleitől mindent megkapott, ami az értékes emberré és tehetséges íróvá válást segítette: ősei tiszteletét, a könyvek és a történetek iránti szeretetét, műveltségét és a világ titkait untalan fürkésző kislány szabadságát.
Két tündér gyermeke
Szabó Magda 1917. október 5-én, Debrecenben született, saját bevallása szerint két tündér gyermekeként. Szabó Elek és Jablonczay Lenke persze nem voltak a szó szótári értelmében véve tündérek, alakjukat azonban valóban körüllengte valamiféle földöntúli aura, melyet csak egy szüleiért rajongó kislány láthatott.
Szeretettel és megértéssel, nyitottságra és kíváncsiságra nevelték Magdát. Esténként maguk szőtte meséket mondtak a kiságy mellett, később kislányukkal együtt találták ki a kalandos történeteket. Hamar könyvet adtak a kezébe, a legelsőt ők készítették el, saját verseikkel írták tele.
Ahelyett, hogy első elemibe írhatták volna, Lenke tanította Magdát írni és olvasni, majd latinra és finnre. A tanulással töltött órák persze játékosan teltek, később sem volt senki olyan jó tanára a fiatal lánynak, mint amilyen édesanyja volt.
„Ki kelhetett volna versenyre anyám óráival – emlékezett vissza Szabó Magda életének erre a kedves időszakára –, amelyeken például gyakran szerepelt egy szorgalmas ember, akit úgy hívtak, Állítmány; azért hívták így, mert mindig állított valamit, hol azt állította valakiről, hogy elment vagy hazajött, vagy eszik, hol azt, hogy bátor vagy gyáva, vagy vörhenyes.”
A meghizlalhatatlan kislány és az olló esete
„A mese, a játék, a mókázás mindennapjaikat varázslatossá tette. Csak velük érezte jól magát, s ha bármilyen okból ki akarták szakítani ebből a csodavilágból, komisz vadsággal reagált” – írja Kónya Judit Szabó Magda – Ez mind én voltam... című könyvében.
Szabó Magda – ahogyan ő fogalmazott „sovány, beteges, meghizlalhatatlan” kislány volt. Egy alkalommal számára ellenszenves rokonai elvitték magukhoz, hogy felhizlalják. Nem volt elég, hogy az önérzetes Magdát elválasztották szeretett szüleitől, soványnak, csúnyának nevezték. Az viszont meg sem fordult a fejükben, hogy kis vendégük bosszút áll rajtuk.
„A szalonra külön felhívták a figyelmemet, hogy mindenre nagyon vigyázzak, ott lehetőleg ne is tartózkodjam, mert azt nagyon féltik, vadonatúj.
De különben csak éljem bele magam, hogy most az ő gyerekük leszek, és mire visszavisznek, gyönyörű, kövér kislány lesz belőlem.
Hogy mikor visznek vissza? Hát soká. Majd ha meghíztam. Két-három hónap múlva.”
Magda ezt végképp nem tudta elviselni. Kicsente hát az ollót az éjjeliszekrény fiókjából, és felhasogatta vele a szalonban álló, új bútorok huzatát. Nem végzett félmunkát: még a lószőrt is kihúzta a kárpitból. Szülei még aznap megjelentek, és hazavitték lányukat, Magda mégsem kapott ki. Édesanyja bocsánatot kért a nevében, édesapja pedig jót derült az ügyön.
Indiánok és a titkos társaság
Gyerekként Magdától nem álltak távol a csínytevések, és bár az okos és eleven lány nehezen talált barátokra, a könyék fiúbandája befogadta. Szívesen játszott velük indiánosdit. A cserkészetet azonban ki nem állhatta. „Soha nem tudtam megérteni, miért jó a hazának az, ha én bizonyos bogokat tudok kötni spárgából, és azokat kartonra rögzítem” – mondta róla.
Aztán harmadikos elemistaként megismerte Agancsost, azaz Mikes Editet. Azonnal kebelbarátnők lettek, akik mindent meg tudtak beszélni egymással: hogy hogyan születnek a gyerekek, vagy hogy milyen jövendőbelit képzelnek el maguknak. Agancsossal megoszthatta a történetek iránti szeretetét is, együtt játszották el a drámákat, amelyek Magda fejéből pattantak ki.
Később Harsányi Márta, Balogh Rózsi és Báthory Olga is csatlakozott hozzájuk. Titkos társaságot alapítottak, amelynek a Négyek Társasága nevet adták. Színdarabokat játszottak el együtt, egymásnak jósoltak, lógtak a templomból, gyónókönyvet szerkesztettek és leveleztek az órákon, akárcsak a Matula diáklányai.
Kivételes gyerekkorának élményei nemcsak az Abigélt ihlették. A Tündér Lalát, a Régimódi történetet vagy éppen a Für Elise-t ennek a felhőtlen időszaknak az élményei alapozták meg. „Hogy a gyerekkorom rendkívüli, hogy boldogabb vagyok másoknál, többet kapok, nemcsak kulturális, de emberi – s ha ismertem volna már ezt a szót -, művészi tekintetben is másoknál, már akkor, egészen kisgyerekként is, világos volt előttem.”
A címlapkép forrása: Fortepan / Hunyady József
