Articles tagged Interjú
Önidő
• 2025. 06. 11. 18:30
„Apu és Anyu is ott van mindenemben, pedig megölelni már nem tudom őket” – interjú Dobray Saroltával
Dobray Sarolta negyedik kötete Közel címmel idén tavasszal jelent meg. A könyv novellái érzékenyen, sokszor személyesen, az apró, jelentőségteljes pillanatokra koncentrálva mutatják be a mindennapi történéseket, hétköznapi jeleneteket, miközben a közeli és távoli múlt, valamint a jelen lévő veszteségek is kirajzolódnak. Dobray Saroltával írásról, szemlélődésről, várakozásról, halandóságról és a megélt pillanatok fontosságáról beszélgettünk.
VIP
• 2025. 06. 08. 12:40
„Amikor Carlos meghalt, biztos voltam abban: az Il Divónak vége” – interjú az Il Divóval
Közelgő budapesti koncertje előtt adott interjút a Díványnak az Il Divo két tagja, Urs Bühler és Steven LaBrie, akik nyíltan beszéltek arról a nehéz időszakról, amelyet Carlos Marín elvesztése után megéltek.
Életem
• 2025. 05. 25. 15:10
„Gyakran jeleztek vissza, hogy a kisfiam nem is autista, csak elkényeztettem” – interjú Varró Gabriellával
Varró Gabriella neve sokak számára lehet ismerős: ő az, aki az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakembereként hosszú évek óta, nap mint nap kórházban hagyott babák és szülők nélkül maradt, veszélyeztetett gyerekekért küzd. Délutánonként azonban várja egy másik szerep, immáron anyaként. Egy magasan funkcionáló autista fiú édesanyjaként. Interjú – felismerésekről, örömökről, sikerekről, nehézségekről és végtelen szeretetről.
VIP
• 2025. 06. 01. 16:46
„A nyitottságom soha nem kitárulkozás” – interjú Pataki Zitával
Pataki Zita csak akkor ad interjút, ha van mondanivalója. A bulvárszereplés távol áll tőle, soha nem akarta, hogy a csapból is ő folyjon. Szavai, tettei nem ok nélküliek. Így volt ez mindig, amikor nyíltan, segítő szándékkal megosztotta magánéletének legfontosabb eseményeit a nyilvánossággal. A televízióból ismert időjárás-jelentő ezért tudott csaknem harminc éven át mindig hiteles maradni.
Önidő
• 2025. 05. 27. 09:37
„Büszke vagyok arra, hogy ilyen anyám van” – Interjú Hernádi Judittal és Tarján Zsófival
Június 11-én Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival beszélgetünk egy különleges esemény keretében a Corinthia Budapest hotelben.
VIP
• 2025. 05. 24. 11:40
Jakupcsek Gabriella: „Nincs tökéletes anya, mint ahogy boszorkányok sincsenek”
Május végén jelenik meg Jakupcsek Gabriella legújabb könyve, amely a családokhoz kötődő tabukat dönti majd le. És hogy kik a könyv főszereplői? Hát persze, hogy a negyvenen túliak, vagyis azok, akiknek már a B oldal forog. A könyv apropóján beszélgettünk Jakupcsek Gabriellával.
Szülőség
• 2025. 05. 07. 18:30
„A gyerek nem születik függőnek” – Így segíthet a szülő szenvedélybeteg gyermekének
Magyarországon a statisztikák szerint egyre fiatalabb korra esik, amikor a gyerekek kipróbálnak egyes szereket, és egyre korábban válnak függővé. De vajon mi áll ennek a szomorú trendnek a hátterében, és mi lehet a megoldás?
Önidő
• 2025. 05. 13. 19:00
„Nem azért kell történelmet tanulni, hogy leérettségizzünk belőle” – Interjú Bagó Tünde íróval
A történelemtanár, aki regénybe csomagolva meséli el a múlt és jelen hátborzongató összefüggéseit. Az író, aki az emberi lélek titkait kutatva tapintatosan rántja le a leplet mindarról, amit titkolni próbálnánk: hogy félünk, nem tudjuk, mi történik másnap, a következő órában.
VIP
• 2025. 05. 11. 11:40
„Egy társunkat elvitte az ÁVO, azzal vádolták, hogy indiánoknak kémkedik” – interjú dr. Juhász Árpád geológussal
Élnek köztünk olyan emberek, akik nemcsak elkalauzolnak bennünket a természet titkokkal teli világába, hanem meg is mutatják azt, hogyan lehet abban kíváncsisággal és alázattal barangolni. Dr. Juhász Árpád geológus az egyikük, aki egyszerre tudós, tanító és mesélő. Filmjeivel, előadásaival és megszólalásaival generációknak segített megérteni a világunkat, azt a bolygót, amelyen élünk. Interjú.
VIP
• 2025. 05. 03. 12:10
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral
Kálid Artúrt nem zavarja, hogy népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy szinkronszínészként a hangját számos filmsztárnak kölcsönözte. Hiszen ő maga is tapasztalja, a legtöbben akkor kapják fel a fejüket, amikor megszólal mellettük Will Smith, Sylvester Stallone vagy Denzel Washington. Vagyis Kálid Artúr, aki arról is szívesen mesél, hogy félvérként ő maga is fricskának érezte, amikor rábízták az arisztokrata családoknál szolgáló lakáj, Hyppolit szerepét.
VIP
• 2025. 04. 27. 14:36
„Mindig szívből cselekedtem, amiért nagy árat fizettem” – interjú Miller Zoltánnal
Miller Zoltán ötvenévesen úgy érzi, alapvetően semmit nem csinálna másként az életben. Még akkor sem, ha megtanulta, nem mindig kifizetődő, ha az ember a szívére hallgat.
Életem
• 2025. 04. 19. 18:30
„Annyi szeretetet kaptam a rehabon, hogy tovább akartam adni” – interjú Németh Mihály tapasztalati segítővel
Tizenkét évvel ezelőtt rendkívül súlyos állapotban került a ráckeresztúri rehabra Németh Mihály, akinek a kezelőorvosa is csak annyit mondott: „magán már csak az Isten segíthet”. Ahogyan fogalmazott, előtte soha egyetlen jó példa sem volt: azok közül, akikkel együtt kábítószerezett, már sokan nem élnek. Mihály élete azonban óriási fordulatot vett: tapasztalati segítőként, mentorként – és immár a MRE Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona Madách utcai részleg terápiás stábjának vezetőjeként – ő mutat utat a súlyos függőségüktől megszabadulni akaró fiataloknak. Interjú.