5 ok, amiért nem bírja az emberi test a 40 fokot
Az ember számára a 40 fok már halálos is lehet. A nyarak egyre melegebbek, ami sokakat megvisel, ebben a hőmérsékletben már nem tudja magát hűteni az emberi test.
Az ember számára a 40 fok már halálos is lehet. A nyarak egyre melegebbek, ami sokakat megvisel, ebben a hőmérsékletben már nem tudja magát hűteni az emberi test.
Nem fogunk örülni az ezen a héten ránk váró viszonyoknak, a hőség és annak várható orvosmeteorológiai következményei igencsak megterhelik az emberek szervezetét. A Belügyminisztérium vörös kódot rendelt el.
Hullámzó lesz az elkövetkező napok időjárása, így erős fronthatásra is számíthatunk. A felhős, zivataros idő után azonban újra berobban a kánikula. Mutatjuk, mikor tetőzhet a hőség.
Figyelmeztetést adott ki a HungaroMet: a következő napokban az előrejelzések szerint extrém magas lesz az UV-B sugárzás.
Mert még a hőségtől is szenvedtek a középkorban. De nemcsak szenvedtek, hanem védekeztek is ellene elődeink. Nem is akárhogy! Már a 13. században kenőcsök és más praktikák egész tárháza állt az emberek rendelkezésére. Persze nem minden módszer volt túl hatékony, sem veszélytelen.
Locsolási tilalmat rendeltek el a Pest vármegyei Nyáregyházán, hogy az ivóvizet folyamatosan biztosítani tudják a településen.
Az olyan extrém hőségben, mint amilyen a hazánkban hosszú ideje tartó kánikula, egyes gyógyszerek mellékhatásai felerősödhetnek, ezáltal a szerek akár nagy veszélybe is sodorhatják azokat, akik szedik őket.
Hátralévő életünk leghűvösebb nyara a mostani – mondják a szakértők, miközben már most elviselhetetlennek érezzük a hőséget. A globális felmelegedésnek pedig nemcsak hosszútávú komoly következményei, de egészen közeli kellemetlenségei is lehetnek, például az áramellátásban.
Ha nem tudják kinyitni az ajtót, akkor az élet megóvása érdekében betöri az autó ablakát a rendőrség – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután a rendőröknek egy felelőtlen gazdi miatt két kutya életét kellett megmenteniük a főváros 13. kerületében.
A MÁV komoly kihívásokkal küzd a kánikula miatt, ezért arra kéri utasait, csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak.
Akár heteket is várni kell a klímaszerelőkre – annyira sok megrendelést kapnak a szakemberek, hogy egyszerűen nem bírják a rohamot. Nemcsak az otthoni, az autós klímáknál is ez a helyzet.
Napról napra egyre melegebbek a hazai vizeink, a legmagasabb hőmérsékletet a Velencei-tóban mérték ma reggel.