Tiffany-Swatch: összeillő pár?
Vegyünk egy luxusmárkát és egy konfekciónak mondható, de szintén neves brandet, és házasítsuk össze őket, majd figyeljük a reakciókat.
Vegyünk egy luxusmárkát és egy konfekciónak mondható, de szintén neves brandet, és házasítsuk össze őket, majd figyeljük a reakciókat.
Az ausztrál énekesnő remekül tolja előre a szekerét: négyéves kihagyás után megjelent az X című új albuma, és Minogue popmásan promózza magát, például szilveszterkor Paul McCartney-val énekelt duettet, 2008 elején pedig piacra dobja új illatát.A Showtime névre hallgató, gyümölcsös-virágos parfümöt a Firmenich-nek dolgozó Vincent Schaller parfümőr készítette, és állítólag az eper illata keveredik az üvegben a málnaszeder, a rózsa, a kék frézia és a medvecukor illatával, amihez adódik még egy csepp pézsma és praliné-vanília árnyalat is.
2007-ben David Beckhamnek új parfümje lett, Fergie táskatervezésre adta a fejét, Kate Moss topshopos kollekciója kész hisztériát váltott ki, sőt, J-Lo-nak magyar cipőüzlete is nyílt az Aréna Plázában.Amint arra számítani lehetett, a celebek által "tervezett" divattermékek sora az új évben sem törik majd meg.
Mint ahogy mi is megemlékeztünk róla, 2007 őszén Penélope Cruz és húga, Mónica 25 darabos őszi-téli kollekciót tervezett a Mangónak.
A héten volt Versailles-ban a Lavazza kávé éves nagy bulija, amelyen mindig bemutatják a cégnek a következő évre készített, eseményszámba menő falinaptárját.
A színésznő besegített Armaninak: tervezett egy bőr karkötőt a divatmogul RED-kollekciójához, ami az AIDS elleni küzdelmet támogatja egyéb termékekkel együtt.
Natalie Portman ezt üzeni: "Kérlek add a futócipődet a Kibera projekthez!".
(Fotó: AFP)Egy gyors szolgálati közlemény: Tiranában is rendeznek divathetet, ami jelenleg épp tart.
Borjúpaprikás gnocchival, töltött káposzta szürkemarhából, racka báránykaraj töltött Piquillo paprikával, gambas al pilpil, azaz olívaolajban párolt fokhagymás rák egyaránt szerepel a budapesti Marriott Hotel most megnyitott, Peppers nevű éttermének étlapján.
A pápai Kékfestő Múzeum farmergyűjteményét bemutató tárlatot kedden nyitották meg a Kossuth téri Néprajzi Múzeumban.
A kozmetikai cégek egyre inkább kedvelik azokat a nőket futtatni kampányaikban, akik túl vannak a negyvenen és istenien néznek ki.
Pro Age és Go Fresh! Uborka és zöld tea, grapefruit és citromfű, vízililiom és menta – ezekkel a kombinációkkal lép most piacra a Dove, úgy, hogy közben a névjegyükké vált ¼ rész hidratálókrémet is tartalmazza az összetétel.