Jövő héttől gyerekeken is tesztelhetik a H1N1 elleni vakcinát
A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák.
Twitteren közvetítette szülését családjának és barátainak a Twitter közösségi mikroblog társalapítójának felesége.
Nem szabadna a gyerekeknek rutinszerűen Tamiflut vagy hozzá hasonló influenza elleni szert adni.
Csaknem hatvan millió forintba kerül egy gyerek felnevelése az Egyesült Államokban - számította ki a kormányzat.
Évente mintegy 13 millió abortuszt hajtanak végre Kínában, és ezért részben a fiatalok szexuális tudatlansága okolható.
Azokat a terhes nőket, akik az új típusú influenzával fertőződnek meg, fokozottabban veszélyeztetik súlyos, akár halálos betegségek.
A terhes nőknek soron kívül kell újinfluenza elleni oltást kapniuk, ha majd lesz vakcina. Ha pedig megbetegednek, minél előbb kell antivirális szert adni nekik.
Hannah Jones, aki korábban nem engedte a szívműtétet, később mégis beleegyezett a transzplantációba, múlt éjjel új szívet kapott.
Benyújtották az orosz törvényhozásnak azt a javaslatot, amely szerint kasztrálnák a pedofilokat Oroszországban. Csak tavaly 1300 gyermeket molesztáltak a szexuális ragadozók.
Az ÁNTSZ el akarja érni, hogy ne mehessenek a tizennyolc év alattiak szoláriumba.