Mégis beleegyezett a szívműtétbe a leukémiás kislány

Olvasási idő kb. 2 perc

Hannah Jones, egy bátor tizennégy éves kislány neve azóta ismert világszerte, mióta tavaly novemberben elutasította azt az életmentő szívátültetést, mely egy súlyos leukémiás betegség következtében vált szükségessé. A kezelés során alkalmazott gyógyszerek hatására a kislány egy rendkívül ritka mellékhatásként súlyos szívkárosodást szenvedett. Hannah kérése hatalmas médiafigyelmet kapott, hisz többek között az őt kezelő orvosokat is megosztotta a kérdés, hogy szabad-e egy ennyi idős gyereknek ilyen súlyos döntést magára vállalnia.

Hannah Jones

Végül a bíró Hannah javára ítélt: nem kórházban kell töltenie élete hátralévő idejét. Szülei elfogadták döntését, mert úgy gondolták, elég érett ahhoz, hogy megértse, milyen súlyos következményekkel jár a műtét elutasítása. Nemrég azonban nem várt fordulat következett be az ügyben: Hannah Jones megváltoztatta döntését.

„Tudom, hogy úgy határoztam, semmiképp sem szeretném a műtétet, de mindenkinek joga van megváltoztatni a véleményét"- magyarázta döntését. A dolog hátterében az áll, hogy az orvosok úgy gondolják, ahogy Hannah, ahogy nő, egyre erősebbé válik, így nagyobb esélye van arra, hogy a transzplantáció sikeres lesz. S bár eddig is aggódtak Hannah-ért az orvosok, a kislánynak tíz éven belül új szívet kell kapnia ahhoz, hogy életben maradjon, most már hisznek a teljes gyógyulásban. A lányka azt vallja, ráébredt, hogy egy új szívvel nagyobb esélyei vannak a normális életre, elhagyhatja annak a sok gyógyszernek is egy részét, amit évek óta szednie kell.

Időközben dialízis is szükségessé vált, amit azonban nem tudtak rajta elvégezni, mert a szíve túl gyenge lett volna a beavatkozáshoz. Hannah először úgy hitte, hogy csak a 14. születésnapja miatt érezte magát betegebbnek az izgalomtól, ám veseelégtelenséget állapítottak meg nála.

Az orvosok úgy gondolják a Hannah-val való beszélgetéseik alapján, hogy elég érett és felelősségteljes ahhoz, hogy megértse a beavatkozás következményeit, és az azzal járó veszélyeket. "Az osztály gyermekorvosai megtesznek mindent a kislány biztonságának érdekében, minden kívánságát figyelembe veszik" - nyilatkozta a kórház szóvivője.

A tavalyi bírói végzés annak a védelmében született, hogy senkin se lehessen akarata ellenére műtétet végrehajtani.


Forrás: http://www.guardian.co.uk

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.