Ukrajna Jeanne d'Arcjának becézik azt az ukrán nőt, aki a frontvonalban, fegyveresekkel körülvéve tartotta meg az esküvőjét katona szerelmével.
Gondolkodtál már rajta, honnan lehet tudni, hogy kitört egy háború? Olyan sok politikai machináció és mozgolódás előzi meg, hogy csak kevesen tudják meghatározni és hírül adni azt a bizonyos pillanatot. A második világháború esetén ez egy fiatal brit újságírónő volt, aki hazai szemmel is érdekes.
Sújtotta már az emberiséget az ókori történelemben első, második és harmadik pun háború, a középkorban 100 éves háború, de azt talán nem gondolnánk, hogy napjainkban immár 120 éve tanúi, sőt aktív szereplői is vagyunk egy másik vad és komoly tőkéket megmozgató harcnak. Hite, politikai meggyőződése és ízlelőbimbó-állománya alapján mindenki be tudja magát sorolni társadalmunk valamely táborába: ahogy vannak kutyások és macskások, jobb- és baloldali érzelműek, pestiek és budaiak, úgy szakadunk coca-colások és pepsisek átjárhatatlan kasztjaira, és támogatjuk hű fogyasztói szokásainkkal egyik vagy másik kátránygurut.
A Máltai Köztársaság a világ kilencedik és Európa ötödik legkisebb állama, a mindössze 316 négyzetkilométer területű szigetországban csupán 525 ezren laknak – a második világháborúban Málta mégis több bombatámadást élt át, mint bármely másik ország, beleértve Németországot is. Miért vált célponttá a gyönyörű szigetország, és hogyan élte át a poklok poklát?
Az interneten is gyakran felbukkan, de plakátokon, sőt, lemezborítókon is találkozhatunk a különös, igencsak nyomasztó és posztapokaliptikusnak tűnő fényképpel, melyen egy csoport egyenruhás gyerek és néhány felnőtt kísérőjük gázmaszkkal elfedett arccal néz a fényképező lencséjébe. A rejtélyes kép a sztálini Szovjetunióban készült, és ugyan a fotós eredeti szándéka szerint semmi riasztó nincs benne, a kép készítőjét alig egy évvel később likvidálta az államhatóság.
2020 óta elvesztettük az időérzékünket, hogy mikor is kerültünk globális válságba, és talán már kicsit el is felejtettük, milyen volt előtte. Alig telt el három év, de ezalatt elért minket egy világjárvány, kirobbant egy háború, és az utóbbi negyed évszázadban soha nem látott inflációval kell együtt élnünk. Az „ennél rosszabb már nem lehet” gondolata valahogy érvényét vesztette. Mégis mit tehetünk magunkért, hogy javítsuk és megőrizzük mentális egészségünket?
Kalasnyikovot, tankokat és újabban drónokat ábrázoló háborús szőnyeget is vásárolhatunk az interneten. Ezek a motívumok már a színes virágos, geometrikus minták között is megjelennek, ami arra mutat rá, hogy képes volt keresletet támasztani az afgán kézi csomózású szőnyegek piacán a háborús tematika. A kezdetben belsősöknek készült ajándékszőnyegekre ma már gyűjtők is vadásznak.
Minden emberi élet számít. Főleg háborúk idején érezzük ezt leginkább. Alan Turingnek 41 év adatott a földön, s valószínűleg részben a mi bigott törvénykezésünk okozta a halálát. Megaláztunk, állásából elbocsátottunk és kényszergyógykezeltünk egy embert, aki 14 millió másiknak mentette meg az életét.
Jelenleg ugyan hazánk területén nem zajlik háború, de csak pár száz kilométert kell megtennünk ahhoz, hogy éhező, reményeiktől, lakhatásuktól, jövőjüktől megfosztott felnőtteket és gyerekeket lássunk. A háború hatása pedig az egész világon érzékelhető: az egekbe szökött az energia és az élelmiszer ára, alig lehet tűzíifát, cukrot kapni, a fizetésünk lassan alig ér valamit.
Képzeld el, hogy soha többé nem bontasz fel egyetlen rezsicsekket sem. Nem aggódsz azon, mennyivel emelték a gáz árát, vagy hogy holnap mit kezdesz az áramszünettel. Nem érzed kiszolgáltatottnak és dühösnek magad, ugyanis képes vagy mindenről gondoskodni, amire szükséged van.
A történelem egyik legkülönösebb háborújában az ausztrál hadsereg nem emberi ellenféllel, hanem a szigetország emupopulációjával szemben indult harcba – és megalázó vereséget szenvedett a futómadaraktól. Miért tört ki, és hogyan zajlott az 1932-es nagy emuháború?
A háborúk civil és gyermekáldozatainak tragédiáját több megrázó fotó is megörökítette az elmúlt 150 évben, kevés váltott ki azonban akkora felháborodást, mint a Sanghaj japán bombázása közben lencsevégre kapott, súlyos égési sebektől ordító kisgyerek képe – a felvételt a japán nacionalisták hamisítványnak kiáltották ki, készítőjének fejére pedig mai értéken 1 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.
