Az utolsó szövetséges bázis maradt a Földközi-tengeren
A szigetet évszázadokon át a máltai lovagrend tartotta irányítása alatt, mígnem Bonaparte Napóleon katonái megszállták a területet, és kiűzték a lovagokat; a franciák uralma azonban nem tartott sokáig, még ugyanabban az évben felkelés tört ki ellenük, majd egy brit katonatiszt, Alexander Ball lett a sziget kormányzója. 1814-ben a párizsi békeszerződés értelmében Málta hivatalosan is brit koronabirtokká vált, ettől kezdve elterjedt a szigeten az angol nyelv használata.
A britek kiválóan felismerték a földközi-tengeri sziget stratégiai elhelyezkedésében rejlő potenciált, ezért haditengerészeti támaszpontot hoztak létre Máltán, melynek jelentősége a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásával még jobban megnőtt, hiszen békeidőben innen indulhattak a kereskedőhajók India és a Távol-Kelet felé. Ugyanakkor a szigetet – szintén elhelyezkedése miatt – igen nehéz volt megvédeni, ami jókora hátrányt jelentett egy fegyveres konfliktus esetén.

A második világháború kezdetén még senki sem vett tudomást Málta létezéséről és fontosságáról, Franciaország eleste után azonban a sziget rendkívüli jelentőségűvé vált, ugyanis ez maradt az egyetlen szövetséges bázis Gibraltár és az egyiptomi Alexandria között, ahonnét a britek ellátmányt szállíthattak Líbiában és Egyiptomban harcoló erőik számára. Elfoglalásával a németek kiszoríthatták volna ellenfeleiket a Földközi-tenger térségéből, lehetetlenné téve számukra az utánpótlást, miközben biztonságossá teszik saját, Észak-Afrikába vezető ellátási útvonalaikat.
A helyzetet különösen veszélyessé tette a tény, hogy a sziget mindössze 81 kilométerre fekszik Szicíliától, vagyis Hitler első számú szövetségesétől, a fasiszta Olaszországtól: a britek korábban még tárgyalásokba is kezdtek Benito Mussolini olasz diktátorral, miszerint odaajándékoznák neki az Olaszországot „megillető” szigetet, ha cserébe megígéri, kimarad a háborúból, Winston Churchill miniszterelnök azonban – kiváló előrelátással és nem túl sok bizalommal Mussolini irányában – megvétózta a tervet.
Megunták a németek az olaszok bénázását
Az események Churchillt igazolták, 1940. június 10-én Olaszország belépett a háborúba a németek oldalán, és rögtön másnap bombázni kezdte Málta szigetét, a kezdeti támadások azonban csekély pusztítást végeztek a katonai infrastruktúrában, és inkább a lakosság elrettentését szolgálták. Mussolini ekkor még a tengeren kívánta megvívni a harcot Máltáért, azonban alaposan elszámította magát: a brit haditengerészet jócskán felülkerekedett az ellenségen, július 9-én a calabriai partoknál legyőzték az olasz flotta zászlóshajóját, ami visszavonult saját kikötőjébe.

Az olasz diktátor bakot lőtt, veszni hagyta saját stratégiai előnyét – 200 repülője állomásozott Szicília szigetén, míg Málta felkészületlen és könnyen támadható lett volna –, a britek ellenben gyorsan észbe kaptak és alaposan megerősítették a sziget védelmét, plusz haderőket, fejlettebb repülőket, hajókat és torpedókat telepítettek a helyszínre. Gondoskodtak Málta folyamatos ellátásáról, Gibraltárból és Alexandriából is konvojokkal szállították a fegyvereket, muníciót, élelmet és más cikkeket a szigetre; az út rendkívül veszélyesnek számított, a konvojok hajóin gyakran rajtaütöttek a tengelyhatalmak tengeri őrszemei.
Az olasz légierő folyamatosan bombázta Máltát, támadásaik azonban nem tudtak átütő méretű pusztítást végezni, a lakosság pedig lassan megszokta a folyamatos légiriadókat, és élte tovább mindennapi életét. Hamarosan azonban minden megváltozott, Mussolini ugyanis súlyos vereséget szenvedett a Balkánon a görögök ellen, Hitler pedig a britekkel szemben maradt alul Észak-Afrikában – a németeknek muszáj volt beavatkozniuk Máltán, ha nem akarták elveszíteni a térséget és az arab olajmezőkhöz való hozzáférést. 1940 decemberében Luftwaffe-hadosztályokat telepítettek Szicíliába, melyek technológiában, felkészültségben és létszámban is jóval felülmúlták az olasz légierő képességeit, januárban pedig megkezdték a sziget elleni masszív támadást.
Reggeltől estig hullottak a bombák, porig rombolták Máltát
A kiválóan felszerelt, remek pilótákból álló német légierő megsemmisítő támadást intézett a sziget ellen, január 15-én két és fél óráig tartó bombázással szinte porig rombolták a britek három stratégiai jelentőségű városát, Vittoriosát, Sengleát és Cospiculát. A támadásban több százan haltak és sebesültek meg, 9000 ember otthon nélkül maradt; bombatámadás érte a vittoriosai Szent Lőrinc-templomot, melynek kriptájában 35 ember keresett menedéket, mindnyájan a helyszínen szörnyethaltak.

A légi ostrom első hónapjaiban a Luftwaffe 2500 tonnányi nagy erejű bombát dobott le Máltára, és előfordult, hogy naponta 100 légiriadót kellett elrendelni a szigeten – az olasz támadások idején majdnem két hónapba telt, mire elérték ezt a számot. Februárban voltak olyan napok, amikor a lakosság napi 9 órát töltött óvóhelyeken, miközben folyamatos volt az éhínség, a németek észak-afrikai térnyerése következtében ugyanis szinte teljesen elvágták az utánpótlási útvonalakat – a sziget a kapituláció szélére került, a britek azonban semmi áron sem akarták feladni Máltát.
Nyáron a bombázások valamelyest alábbhagytak, Hitler ugyanis a légierő jelentős részét átcsoportosította a Szovjetunió elleni küzdelemhez, év végén azonban újra megindult a masszív offenzíva, még a korábbiaknál is nagyobb méretben. Albert Kesserling tábornok eltökélt célja volt a szövetséges bázis megsemmisítése, ezért 1942 január–februárban olykor napi 80 tonnányi bomba hullott Máltára folyamatosan, a főváros, Valletta és a sziget más települései gyakorlatilag rommá változtak. A hihetetlen mértékű bombázás dacára két év alatt viszonylag csekély számú, 1493 civil áldozat lelte halálát Máltán, ami annak köszönhető, hogy a helyiek biztos búvóhelyekre leltek a sziget sziklába vájt menedékeiben.
A brit király kitüntette a máltai népet bátorságáért

A britek azonban gyorsan kapcsoltak, ekkor már a legfejlettebb, Spitfire vadászgépekkel látták el Málta védelmét, melyek képesek voltak felvenni a harcot a német Messerschmidtekkel, és tengeralattjáróik is harca készen álltak, emellett nagyszabású tervet dolgoztak ki, hogyan törjék át a német vonalakat és juttassanak élelmet és utánpótlást Máltának. A Talapzat-hadművelet (Operation Pedestal) névre keresztelt vakmerő, de végül sikeres akció fordulópontot jelentett a sziget védelmében, és 1943 elejéig megoldotta a Máltát védő egységek ellátását.
A szövetségesek megfordították a helyzetet, és sikeresen megtartották stratégiailag fontos szigetüket, melyet 1942 novemberében az Észak-Afrika, a következő júliusban a Szicília, majd szeptemberben az Olaszország elleni invázióhoz használtak bázisként. Olaszország elestével a Földközi-tenger helyzete stabilizálódott, Málta polgárai pedig végre fellélegezhettek; épp ideje volt, a sziget 1940 júniusa és 1942 novembere között 2 évig, 5 hónapig és 9 napig szenvedett folyamatosan bombatámadásoktól.
VI. György brit király – II. Erzsébet királynő édesapja – 1942 áprilisában hősiességükért és hihetetlen, megrendíthetetlen bátorságukért a György-keresztet adományozta a máltai népnek, amely ma is látható a szigetország zászlajában. A háborút követően, 1947-ben a máltai nép nyomására Nagy-Britannia új alkotmányt adott az országnak, mely kimondta a sziget teljes önigazgatását és egy helyi kormány létrehozását is engedélyezte, 1964-ben pedig Málta független országgá válhatott a Brit Nemzetközösségen belül. A szigetország végül az 1970-es években teljesen megszabadult a brit függőségtől, köztársasággá vált, 2004-ben pedig Magyarországgal együtt csatlakozhatott az Európai Unióhoz.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés