A nagy emuháború: így győzte le az ausztrál hadsereget egy csapat madár

Olvasási idő kb. 3 perc

A történelem egyik legkülönösebb háborújában az ausztrál hadsereg nem emberi ellenféllel, hanem a szigetország emupopulációjával szemben indult harcba – és megalázó vereséget szenvedett a futómadaraktól. Miért tört ki, és hogyan zajlott az 1932-es nagy emuháború?

Az 1910-es évek közepétől a szigetország kormánya nyugat-ausztráliai földterületeket ajándékozott az első világháborúban szolgált veteránoknak, így segítve a katonák visszatérését a civil életbe és biztosítva számukra az anyagi biztonságot – a letelepített mintegy 5000 exbaka birkát tenyésztett és gabonát termesztett, az állam pedig vállalta, hogy garantáltan felvásárolja tőlük a megtermelt javakat. A probléma akkor kezdődött, amikor a nagy gazdasági világválság miatt a kormány számára nehézkesnek bizonyult felvásárolni a keresletnél egyébként is jóval nagyobb mennyiségben előállított gabonát, a farmerek pedig mindennek tetejébe egy új ellenséggel néztek szembe: az emukkal.

A világválságnál csak az emuk inváziója volt pusztítóbb

A bőséges termőföldek hamar felkeltették a kontinensen őshonos (sőt, Ausztrália címermadarának számító) állatok figyelmét: 

a 150-190 centi magasra nőtt és 30-60 kilogramm súlyú futómadarak csapatostul lepték el a nyugat-ausztráliai földeket, megdézsmálva a termést és jókora veszteséget okozva az amúgy is nehéz helyzetbe került gazdáknak.

A farmerek – akiknek nem volt elegendő lőszerük, hogy megállítsák az emuinváziót – a kormánytól követelték, tegyen valamit a megélhetésüket tönkretevő madarak ellen; világháborús tapasztalataik alapján azzal az ötlettel álltak elő, hogy az állam küldjön nekik géppuskákat, melyek sokkal hatásosabbak lehetnek a hagyományos lőfegyvereknél.

Sir George Pearce (1870–1952), „az emuháború szellemi atyja” Wikimedia Commons

Fegyverekkel a futómadarak ellen

A kormány hallgatott a gazdák szavára, azonban úgy döntött, nem a veteránok, hanem az aktív katonaság kezébe adja a golyószórókat: 1932 októberében Sir George Pearce védelmi miniszter kihirdette a nagy emuháború kezdetét.

A miniszter egy G. P. W. Meredith őrnagy vezette háromfős egységet bízott meg, hogy Lewis géppuskák és 10 ezer töltény segítségével mészárolják le a farmereket zargató mintegy 20 ezer emut, a madarak bőrét pedig gyűjtsék be, abból ugyanis kiváló sapka készíthető a lovas katonák számára. 

A küldetést már azelőtt súlyos kudarc érte, mielőtt Meredith és emberei egyáltalán elindultak volna, az októberi kiadós esőzések miatt ugyanis csak egy hónappal a tervezett kezdés után, november elején láthatott munkához az emuellenes kommandó.

Az első „ütközetre” november 2-án került sor, amikor a gazdák egy 50 emuból álló csapatot csaltak a katonák útjába, az állatok azonban túl gyorsnak bizonyultak, és azonnal szétszéledtek több kisebb csoportra, ezért a gépfegyverek csupán egy-két példányt tudtak leteríteni. Hasonlóan kudarcosnak bizonyult, amikor két nappal később Meredith csapata egy gát mellett igyekezett 1000 emuval végezni: a csapdába terelt madarak ezúttal is bőven lefutották üldözőiket, és mindössze tizenketten akadtak puskavégre. A következő napok sem hoztak érdemi eredményt, ezért az őrnagy új taktikához folyamodott: teherautóra szerelte a géppuskákat, remélve, hogy így képes lesz tartani a tempót az emukkal, az akár 50 km/órás sebességre is képes madarak azonban továbbra is túljártak az eszén.

Ausztrál katona egy lelőtt állattal az emuháború idején
Fotó: Wikimedia Commons

Az egység egy hét alatt legalább 2500 töltényt elhasznált, de alig 50 állattal sikerült végezniük, az ausztrál sajtó és a parlamenti ellenzék ezért erősen kétségesnek titulálta a hadműveletet: a kritikus hangok hatására november 8-án a miniszter visszahívta az emuvadász alakulatot, akik – mint Meredith jelentésében megjegyezte – egyetlen fő veszteséget sem szenvedtek az akció során. A kudarc dacára Sir Pearce nem adta fel a tervet, és 14-én újabb egységet küldött (ismét Meredith vezetésével, más szakképzett géppuskalövész ugyanis nem volt a nyugati régióban) a madarak lemészárlására: a katonáknak december közepéig mintegy 1000 állattal sikerült végezniük, 2500 emu pedig a jelentés szerint olyan súlyos sérülést szenvedett, melybe később belepusztulhatnak.

A vérdíj és a kerítés hatékonyabb megoldásnak bizonyult

Ugyan ez a szám még mindig eltörpült a kitűzött 20 ezer fős célhoz képest, a minisztérium sikerként könyvelte el az akciót, és december 10-én lefújta a nagy emuháborút.

A farmerek a következő másfél évtizedben még háromszor kérték a kormányt, küldjön katonákat az emuk ellen, azonban mindhárom alkalommal visszautasították követelésüket

– sokkal hatékonyabbnak bizonyult az 1920-as évek elejétől működő vérdíjrendszer, melyben a jutalom hatására akár évente 100-120 ezer emut is kilőttek a gazdák országszerte.

Később az ausztrál kormány rájött, hogy a nagy testű madarak szisztematikus legyilkolása helyett jóval humánusabb módszerrel, magas kerítések építésével is sikeresen megvédhetik a termőföldeket az emuk inváziójától: természetesen ez a megoldás sem teljesen ártalmatlan, hiszen évente több ezer állat pusztul el a kerítésekbe gabalyodva, a szám elhanyagolható a korábban évről évre lelőtt vagy más módszerrel kiirtott emuk mennyiségéhez képest.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.