Teljes erejével dübörög a nyár, az idei évben kétszeres erővel, hiszen a gyerekek március közepétől nyár elejéig a szokásos iskolai közösségüktől is meg voltak fosztva. Ám a régi nyarak bandái már nem verődnek össze, nem látni csapatnyi gyereket a legközelebbi tó felé rohanni... mintha az idő múlásával a gyerekközösségek is eltünedeztek volna.
A zene erősíti a gyerek megküzdési képességét az élet nehézségeivel szemben, mindössze azáltal, hogy lehetőséget ad az önkifejezésre.
Egyéni lelki jóllétünk nélkül a szülői mivoltunk is csorbul. Ha valóban boldog és kiegyensúlyozott gyerekeket akarunk nevelni, ahhoz elengedhetetlen, hogy magunkról is kellőképpen gondoskodjunk.
Kevés annál szebb dolog van, mint amikor szoros kötődés alakul ki a családi kutya, macska és a gyerekünk között. Együtt játszanak, pihennek, szaladgálnak, tökéletes összhangban. Ám ez a tökéletesség egy pillanat alatt fordulhat át rémületbe, ha nem vigyázunk.
Szülőként olyan üzeneteket kell átadnunk a gyerekeinknek, amik segítenek nekik abban, hogy egészséges és örömteli legyen a kapcsolatuk az evéssel. Sem a negatív kritika, sem a kontrollgyakorlás nem vezet jóra.
A biztos keretek teszik lehetővé a gyerekek egyéni szabadságának biztonságos gyakorlását. A mi következetességünk mutatja meg nekik, hogy mit mennyire kell komolyan venniük. A baj az, hogy néha mi sem tudjuk a választ.
Egy pár karúszó sokat segít abban, hogy pancsolás közben nagyobb biztonságban érezze magát a gyerkőc, ám ha a cél az, hogy megtanuljon rendesen úszni, akkor egy ilyen segédeszköz inkább hátráltató tényező.
Konkrét üzenetek, gondolatok helyett pszichológus szakértőink a mélyebb üzenetekre helyezik a hangsúlyt. Négy szakértőt kérdeztünk, négy irányból közelítették meg a kérdést.
Minden szülő örül, amikor egy egészséges, erős, jó húsban lévő, nagy újszülöttet hoz a világra: minél erősebb, annál életrevalóbb, szól a mondás. Ugyanezek szülők tíz év múlva kétségbeesve, az iskolás növekedésének ütemén, már azt kérdezik: mekkora lesz ez a gyerek?!
Cikksorozatunkban oktatási szakembereket, pedagógusokat, szülőket, diákokat kérdezünk arról, hogy szerintük mit meríthetünk az elmúlt két hónap tapasztalataiból.
A home schooling/home office helyzet második hetében beszélgettem egy – férfi* – kollégámmal, aki kifejtette, hogy ezt csak úgy lehet csinálni, ha az egyik szülő dolgozik, a másik (a felesége) pedig a teljes idejét a gyerekek és a háztartás menedzselésével tölti. A válaszom az volt, két hét tapasztalatából: „lehet csinálni, csak nagyjából elviselhetetlen”. De hát szülő vagy, ezt vállaltad, megoldod a dolgokat, ne panaszkodj, mert mennyivel rosszabb lenne, ha nem lennének gyerekeid, akikre egyébként annyira vágytál. Most, hat, vagy ebben a végtelen összefolyt időben én már nem is tudom számolni, hány hét után meg kell követnem őt, és igazat kell adnom neki: ezt így tényleg nem lehet csinálni.
Gyűjtöttünk még néhány aranyköpést szülőktől, tanároktól és diákoktól.
