Segítség, szerelmes az ovisom!
Kevés aranyosabb dolog létezik, mint az első szerelem. Az ovisok is képesek rajongva nézni egymásra, minden idejüket egymással tölteni, és azon izgulni, mi történik, ha megfogják a másik kezét.
Kevés aranyosabb dolog létezik, mint az első szerelem. Az ovisok is képesek rajongva nézni egymásra, minden idejüket egymással tölteni, és azon izgulni, mi történik, ha megfogják a másik kezét.
Az amerikai Pressley Ridge Alapítvány 1832 óta foglalkozik gyerekek és családok segítésével. Magyarországon 2003 óta tevékenykednek, részben Gruber Andreának köszönhetően. Az alapítvány bekerült az Edisonplatform tavalyi 100-as listájára, sőt az egyik kategória győztese lett.
A válás nem jelenti az élet végét: az anyuka, az apuka és a gyerek is előbb-utóbb hozzászokik az új családi berendezkedéshez. Mondhatnánk, hogy egy nyugalmasabb időszak veszi kezdetét – ha nem ekkor kopogtatnának az új szerelmek.
Az anyatejes táplálás a világ egyik legcsodálatosabb dolga. Minden megtalálható a tejben, amire a babának szüksége van élete legalább első fél évében. Akár otthon, akár útközben, elkendőzve: mindenkinek joga van így táplálni a gyerekét. De ejtsünk szót azokról is, akiknek ez nem megy.
A kutyasétáltatás nemcsak egészséges testmozgás a szabadban, de sok mindent megtanít az emberi pszichológiáról – állítja Britta C. blogger, életmód-tanácsadó.
Hogyan neveljük fogyasztói tudatosságra a gyereket, ha mi magunk is úgy költekezünk, mintha nem lenne holnap? Kérdésében ravaszul elrejtette a választ – mondaná erre középiskolai fizikatanárom. A válasz ugyanis egyszerű: hiteles példamutatással. Ennek kivitelezése azonban már némi erőfeszítést igényel egy olyan világban, ahol könnyedén hozzájuthatunk szinte bármihez, amire vágyunk, és ahol a vásárolok, tehát vagyok ideája irányítja a mindennapjainkat.
Ha egy kisgyerek biztonságban érzi magát legalább az egyik szülője vagy gondozója mellett, akkor nagy valószínűséggel kamaszként és felnőttként is egyensúlyban lesz az érzelmi élete.
Mekkora gyerek képes megkülönböztetni a reklámot a műsortól és a valóságtól? Visszaélnek a hirdetők a fogékonyságukkal? Reklámpszichológia és gyerekek
Minél előbb vezetjük be a gyereket a pénz világába, annál könnyebb dolga lesz később, amikor önállóan kell felelős döntéseket hoznia. A nagy kérdés ezért nem az, hogy minek, hanem az, hogy hogyan. Mit tehetünk, ha szeretnénk arra nevelni a gyerkőcöt, hogy tudatosan bánjon az erőforrásokkal? Hasznos tippek a szakembertől tanácstalan szülőknek és pedagógusoknak.
Ha éjjelente arra riadsz fel, hogy a csemetéd hív vagy átsétál hozzátok, akkor valószínűleg még gyakorolnia kell, hogyan tud teljesen egyedül elaludni. Ez természetesen időbe telik, de addig sem kell zombiként élned a mindennapjaid. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mielőbb vissza tudjon aludni mindenki.
Nincs tökéletes recept arra, hogy hogyan kommunikáljunk hatékonyan egy kamasszal, de az már ígéretes kiindulópont, ha tisztában vagyunk a gyerek aktuális elmeállapotával.
Addig, amíg nemcsak rávágod, hogy „oké, legyen” vagy hogy „szó sem lehet róla”, hanem jól átgondolt, következetes válasz az az „igen” vagy a „nem” – és meg is magyarázod a döntésed okát –, nem kell attól tartanod, hogy átveszi a gyerek az irányítást, vagy hogy egy életre megutál.