Ferenc pápa története túl nagy falat lett az első róla készült filmnek
Az eddigi legnépszerűbb pápa története a kezdetektől filmre kívánkozott. Kár, hogy az első próbálkozásból nem derül ki semmi olyan, ami miatt érdemes lett volna leforgatni.
Az eddigi legnépszerűbb pápa története a kezdetektől filmre kívánkozott. Kár, hogy az első próbálkozásból nem derül ki semmi olyan, ami miatt érdemes lett volna leforgatni.
A teaser után elkészült a végleges előzetes Gigor Attila legújabb, a Kút című játékfilmjéhez.
Az őszi esték már hűvösek, itt az ideje a sorozatoknak! Ajánlunk párat, amikre már nem kell sokat várni.
A nevem Alice című dokumentumfilm egy kísérlet tanulságos krónikája, amelyben egyedül élő idősek kaptak robottársat a magányuk enyhítésére.
Nehéz lenne megjavítani valamit, ami amúgy tökéletes, kivéve persze, ha macskákat rakunk bele.
Létezik, hogy meg lehet kínozni valakit a művészet jegyében, csak hogy hiteles legyen a szenvedés? Shelley Duvall és Maria Schneider nem értene egyet.
Újragondolt Óz, a nagy varázsló, feltörekvő csajzenekar, századfordulós családi titkok vagy nyomozó anyukák az ovis szülőiről: ön melyiket nézné?
Jack Kennedy és neje a politika álompárja voltak. Natalie Portman félelmetes pontossággal mutatja meg, mennyi szerepe volt ebben Jackie-nek.
Barry Jenkins filmje végre pontosan bemutatja, hogyan rombolja a bullying a személyiséget. Ráadásul teszi ezt giccs és klisémentesen.
Apa lelépett, anya alkesz, majd meg is hal, a 9 éves főhős pedig intézetbe kerül. Az Életem Cukkiniként nem a kacagós családi animációs film, ellenben nagyon szép és szerethető.
Az otthon nem a tértől, hanem a térben lévőktől működő (vagy nem működő) dolog. Hajdu Szabolcs új filmjét nem véletlenül imádták a Cinefesten és Karlovy Varyban egyaránt.
A Lány a vonaton című könyv a tavalyi év krimi bestsellere volt és tényleg fontos témákat érint: erőszak, szeretet, gyerekvállalás, a házasság máza mögötti pokol. Megérdemelt volna egy jó filmet.