Ezeket az új sorozatokat fogjuk majd nézni 2017-ben

Olvasási idő kb. 4 perc

Újragondolt Óz, a nagy varázsló, feltörekvő csajzenekar, századfordulós családi titkok vagy nyomozó anyukák az ovis szülőiről: ön melyiket nézné?

Év végén már összeszedtük azokat a sorozatokat, amiket nagyon szerettünk 2016-ban. Ezek közül szerencsére jónéhánnyal találkozhatunk 2017-ben is, de már most tudni, hogy  jön egy rakás izgalmas újdonság is, amik közül párra elég kíváncsiak vagyunk. Van köztük családi komédia, újragondolt ÓZ, és jön egy történet az 1800-as évek elején élő James Keziah Delaneyről is.

Hatalmas kis hazugságok - HBO

Az HBO egyik újdonsága igazi sztárokkal forgott, olyan A-listás színészek szerepelnek benne, mint Reese Witherspoon, Nicole Kidman vagy Julia Roberts. Az idén induló, hét részes minisorozat Liane Moriarty Big Little Lies című regénye alapján készül. Amikor felröppent a hír, hogy a könyvből sorozat készül igazi sztárparádéval, hatalmas szkander indult el a jogokért a Netflix és az HBO között, amelynek nyertese végül az utóbbi lett.

A film egy apró kisvárosban játszódik, ahol néhány anyuka között ismeretség alakul ki, amikor a gyerekeik elkezdenek óvodába járni. Ahogy az lenni szokott, minél inkább kezdik megismerni egymást, annál több hazugságra derül fény, ráadásul történik egy gyanús baleset is, amiről aztán kiderül, hogy gyilkosság, ez pedig egy rakás további bonyodalmat generál. Hogy valószínűleg tényleg ütős filmadaptációra számíthatunk, arra majdhogynem garancia a rendező, aki nem más, mint Jean-Marc Vallée, akinek olyan erős filmeket köszönhetünk, mint a Vadon vagy a Mielőtt meghaltam, ráadásul rutinos tévés: jó bizonyíték erre a szintén a neve alatt elkészült Ally McBeal, a Boston Legal vagy a The Practice.

Tabu - HBO

Amit Oscar díjra jelöltek, úgyhogy ha nem is remegve, de eléggé várom a Steven Knight legújabb sorozatát, aminek főszerepét Tom Hardy játssza: az a Tom Hardy, aki a legutóbbi kedvencem, a Peaky Blinders egyik legdurvább karakterét is alakítja. Látványvilágban, hangulatban és az erőszakos jelenetekkel kapcsolatban valami hasonlóra számíthatunk ennél a nyolcrészes sorozatnál is.

A történet az 1800-as évek elején játszódik James Keziah Delaney-val (Tom Hardy) a főszerepben, aki hosszas utazgatás után (és miután mindenki azt hitte, hogy valahol útközben meg is halt), hazatér Angliába és átveszi megboldogult apjának a hajózási cégét. A cég finoman szólva deficites, az új főnök szeretné talpra állítani, de olyan akadályokba ütközik, mint a nagy hatalmú Kelet-indiai Társaság, és persze árulás, gyilkosság és egy sötét családi titok is kiderül. 

 A 8 részes minisorozatban Tom Hardy mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Jonathan Pryce és Oona Chaplin (Trónok harca), vagy Michael Kelly (Kártyavár).

Emerald City - NBC

A NBC újoncaként érkezik az Emerald City, amit a csatorna az HBO sztárfilmjére, a Trónok Harcára szánt válasznak, a sztorit tekintve pedig az Óz, a nagy varázsló erősen újragondolt, modern változata. A főszereplő, Dorothy Gale épp a biológiai anyját próbálja megtalálni, amikor betör egy vadidegen házba. Eközben csap le a térségre egy óriási hurrikán, ami után Dorothy, aki amúgy rendőr, fura helyen  és fura lények között eszmél fel. Dorothy, az eredeti Dorothy-hoz hasonlóan szeretne visszajutni a saját világába, de mint ismeretes a könyvből/filmből, ez nem megy olyan egyszerűen, így útja során egy rakás fura lénnyel és jó pár ellenséggel is találkozik. A cél, hogy találkozzon a királyság varázslójával, aki ez esetben egy elég fiatal nő, és nem is feltétlenül jó szándékú.

 A filmet egyébként már két évvel ezelőtt berendelték, majd ilyen-olyan okokból el is kaszálták, de végül 2016 leforgatták az első évadot, és úgy néz ki pazar látványvilággal készültek az alkotók. További érdekessége ráadásul, hogy Óz és Dorothy történetének újragondolását többek között Magyarországon forgatták.

Óz és Dorothy történetének újragondolását többek között Magyarországon

The Mick - FOX

Komédiából nem mindig könnyű jó utódot választani, ha az előző kedvencünk évadjai kifújtak, de a The Mick, a FOX új családi komédiája eddig úgy tűnik, meg fog felelni a célnak. Még mielőtt legyintene, hogy "ehh, csak egy újabb béna családi hülyeség", nézze meg az előzetest, ami elég vidám perceket vetít előre. A történet lényege, hogy egy okos, jó humorú, de nem túl felelősségteljes nő szakítani akar egy nagyot, de amikor meglátogatja a nővérét és annak dúsgazdag férjét, pénz helyett három iszonyú elkényeztetett kölyök szakad a nyakába. Mivel nem sokat tud a gyerekekről, és még annál is kevesebbet a szakszerű gyereknevelésről, így elég vicces és abszurd helyzetek állnak elő.

STAR - FOX

A FOX újonca három nagyon fiatal lányról szól, akik mellesleg teljesen ellentétei egymásnak, de alakítanak egy csajzenekart, hogy betörjenek a zeneiparba. A fókusz a három lányon van, akik egyébként egytől egyig hátrányos helyzetű családból származnak. Szóval elég mélyről kezdik, és persze akadnak jótevőik, meg később egy halom irigyük és ellenségük is előkerül, ráadásul teljesen újoncként nekik sem könnyű megszokni a zeneipar működését. A filmet egyébként az Empire készítői fémjelzik, de azzal ellentétben a STAR nem a piac mozgatóinak, hanem a zenészek szemszögéböl mutatja be, hogy milyen út vezet a sztársághoz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Farkas Lina Edina
Farkas Lina Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.