Nem ettem a héten: szupermodell leszek
Az a férfi, aki egy paradicsomfolt miatt dob, meg sem érdemel igazán - mondaná Soma. Az első randi így is elég stresszes, ne tetézd a feszültséget azzal, hogy olyat rendelsz, ami foltot hagy, csökkenti a vonzerődet vagy amit nem ismersz. Tippek, miket kerülj, hogy az ismerkedésre tudj koncentrálni.
Az evés ez egyik legjobb örömforrásunk, gyakran a stressz oldására is bevethető. Baj akkor van, ha már nem is vagy éhes, csak azért eszel, mert boldog, szomorú, feszült vagy, esetleg unatkozol. Az érzelmi evést nehéz leküzdeni, de nem lehetetlen.
Az emésztés túl sok energiát von el a szervezetünktől.
Használjon kisebb tányért, magasabb poharat, soha ne egyen ételszállítós dobozból, és egyéb praktikák.
Tel Aviv egyfajta multikulturális sziget, ahol általában azok kötnek ki, akik sem kérnek semmiféle vallási fanatizmusból vagy vadnacionalizmusból.
A hangulatunk ugyan meghatározza, milyen ételeket választunk, de ezt könnyen ki is játszhatjuk. A pszichológus megmondja, hogyan.
Az evés utáni séta a legjobb emésztésfokozó, úgyhogy alvás helyett irány a park!
Ha egész nap legszívesebben csak enne, fordítson nagyobb figyelmet arra, hogy jól megnézze, mit eszik.
Az izgalmas műsorok könnyebben beszippantják az embert, mint egy talk show, ezért ha jót akar magának, inkább ne vegyen elő kaját tévézés közben.
Nem baj, ha csak 8 óra után ér rá vacsorázni, de vannak szabályok, amiket be kell tartania, ha őrizni szeretné a súlyát, sőt akár fogyna is.
Ahogy feleslegesen ostorozza magát azért is, ha két napig zabál. Íme pár kutatási eredmény és tipp, ami jól jön, ha fogyna és életmódot váltana.