Sokaknál előfordul, hogy bármennyit is esznek, rövid időn belül ismét azon kapják magukat, hogy egy teli tányérral ülnek le az étkezőasztalhoz. Úgy érzik olyan, mintha semmit sem fogyasztottak volna, ezért szinte egész nap csak falatozgatnak, hogy valamelyest csillapítani tudják éhségüket. Ennek persze egyenes következménye az elhízás, azonban a folyamatos étel utáni vágy erősebb annál, hogy a súlyukkal foglalkozzanak.
Annak, hogy akármennyit eszünk, tartósabb ideig mégse tudunk jól lakni, számos oka lehet: pszichés problémák, tápanyagban szegény ételek, rossz étkezési szokások. Azt például már többször bebizonyították, hogy azok, akik a TV előtt ülve ebédelnek, sokkal többet vesznek magukhoz, mintha az asztalnál ülve csakis az evésre koncentrálnának. További hatással van az elfogyasztott táplálék mennyiségére a tányér nagysága (minél nagyobb, annál többet eszünk), illetve a megvilágítás is.
A PLOS ONE című lapban megjelent tanulmány szerint azonban a rövid távú memória is nagy szerepet játszik éhségérzetünkben. Szakemberek ugyanis megállapították, hogy néhány órával az étkezés után az emberek éhségszintje nem annak a függvénye, hogy mennyit is ettek valójában, hanem hogy milyen adagra emlékeztek.
Az angol kísérletben 100 felnőttet osztottak két csoportra: az egyiknek nagyobb tányérral kínáltak levest, a másiknak kisebbel. Ezt teljesen el kellett fogyasztaniuk, azt azonban nem tudták, hogy valójában többet, illetve kevesebbet kaptak annál, mint hitték. Egy rejtett csövön ugyanis észrevétlenül hol töltöttek még a tányérjaikba, hol pedig lecsapoltak belőlük – így ténylegesen senki nem tudta, mennyit is eszik.
Közvetlenül az étkezés után az alanyok éhségszintje annak függvénye volt, hogy mennyit fogyasztottak: azok, akik többet vettek magukhoz, értelemszerűen jóllakottnak érezték magukat. Azonban két-három órával később csak azok nem akartak újra enni, akik azt hitték, nagyobb adagot kaptak (pedig lehet, hogy valójában alig ettek fél tányérral). Azok, akik a kisebb tányérból kaptak enni, később éhesebbek voltak, annak ellenére, hogy nem egy esetben valójában óriási adagot ettek.
Jeffrey M. Brunstrom, a Bristoli Egyetem kísérleti pszichológia professzora és a tanulmány szerzője szerint az éhséget nem kizárólag az elfogyasztott étel fizikai jellemzői befolyásolják, ugyanis a memóriának csaknem ugyanolyan fontos szerepe van benne. Állítása szerint sokkal összetettebb a kapcsolat közöttük, mint azt eddig gondolták, ezért további vizsgálatok szükségesek ezen a téren.
Arra, hogy mennyire meg tud minket tréfálni az agyunk, már korábban is volt példa. Egy 2011-es tanulmányban a következőt vizsgálták: a résztvevők ugyanazt a 380 kalóriás turmixot itták, ám az egyik csoportnak azt mondták, hogy 640, a másiknak azt, hogy 140 kalóriát tartalmaz. A kísérlet végén megállapították, hogy azok, akik azt hitték, hogy a magasabb kalóriatartalmú italt fogyasztották, sokkal jobban jóllaktak vele, mint a másik csoport tagjai.
Susan Albers, a clevelandi Női Egészség Centrum pszichológusa szerint a szemünknek szinte nagyobb befolyása van az étkezésünkre, mint a gyomrunknak. Tehát valójában mindegy, hogy ténylegesen mekkora adag van a tányérunkon, lényegében az észlelésünk dönt. Amennyiben úgy látjuk, hogy sokat vettünk magunkhoz, akkor biztosan később fogunk csak megéhezni.
Az azonban igaz, hogy ha van előttünk egy kis adag étel, akkor aligha tudjuk magunkkal elhitetni, hogy az akár két személynek is elég lenne – főleg, ha farkaséhesek vagyunk. Viszont ha csakis a ránk váró menüre összpontosítunk, és nem nézünk evés közben mondjuk tévét, illetve nem társalgunk végig, akkor sokkal kevesebbet veszünk magunkhoz. Ha ugyanis valami elvonja a figyelmünket, nem fogunk emlékezni arra, mennyit is ettünk, így hamarabb éhezünk meg újra.
Albers azt javasolja, hogy legyünk tudatában az étkezésünknek, és minden fogás előtt áldozzunk kb. három másodpercet arra, hogy alaposabban megnézzük, mit is fogunk fogyasztani, és figyeljük meg jól, mekkora adag van előttünk. Amennyiben ezt betartjuk, jobban fogunk emlékezni arra, mennyit is ettünk, így könnyebben elkerülhetjük azt, hogy túlságosan teletömjük magunkat a nap folyamán.
