Így nem lesz baj abból, ha éjjel is eszik
Nem baj, ha csak 8 óra után ér rá vacsorázni, de vannak szabályok, amiket be kell tartania, ha őrizni szeretné a súlyát, sőt akár fogyna is.
Nem baj, ha csak 8 óra után ér rá vacsorázni, de vannak szabályok, amiket be kell tartania, ha őrizni szeretné a súlyát, sőt akár fogyna is.
Az ASAPScience mókás és érdekes rajzfilmben mutatja be, hogyan halunk éhen.
Mi van, ha a gyerek "olyan finnyás", hogy csak a vegán kosztot szereti? Steiner Kristóf válaszol olvasónk levelére.
Sosem merte megkérdezni, mi lesz a sorsa a hajszálnak, ha véletlenül (vagy direkt) lenyeli? Most megmutatjuk!
Ne csak sárga havat ne egyen, ha jót akar magának, hanem semmilyet.
Addiktológus szakértőnk ír arról az evészavarról, amiben táplálékká válik, ami nem az. Ismerje meg a picát.
Kalóriafogyasztásunkat rengeteg irracionális dolog befolyásolja, ehhez ad most egy újabb meglepő adalékot a gasztropszichológia.
Az alvásidőben evő egerek még az elektrosokkról is megfelejtkeznek.
Szerencsére már erről is készült grafikon, és arról is, mennyivel nőtt a kalóriabevitelünk 1961 óta.
Kutatók utánajártak, mit esznek, isznak és mennyit mozognak azok, akik mindig formában vannak.
És be ne tegye a lábát kávézókba. Akkor talán lefogyhat egy új tanulmány szerint.
Az egészségesebb étkezéshez nem az akaraterejét kell fejlesztenie, csak megtanulni, hogyan játszhatja ki saját elméjét. Három egyszerű tippet adunk.